Gond van az űrlapokkal

A Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség az elmúlt hónapokban gyakorlatilag kifizetési ügynökségként működött, hiszen a fő tevékenysége azon támogatások kiutalása volt, amelyekre a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került cégeknek igencsak nagy szüksége volt. Legutóbbi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor munkaügyi igazgató egy rövid számvetéssel is szolgált.

Bodor Tünde

2021. február 01., 00:052021. február 01., 00:05


A Kurzarbeitnak nevezett, általában 50%-kal csökkentett munkaidő esetében folyósított, a rövidített program után járó bér 75%-os támogatására eddig 42 vállalkozás folyamodott 864 alkalmazott után, az igényelt összeg közel 833 ezer lej. 18 cégnek fizettek eddig 400 alkalmazott számára 368 ezer lej értékben, 5 céget elutasítottak, mert nem volt a kérésnek jogalapja, 19 vállalkozás esetében még egyeztetések folynak, a benyújtott papírokat ellenőrzik. A Kurzarbeitra főképpen a turizmus területén dolgozó cégek és a nadrággyárak fanyalodtak rá.
Januárban 396 személy után 92 cég kérte a technikai (műszaki) munkanélküliség esetén folyósított fizetéstámogatást, összesen 600 ezer lejt, ez az összeg a járványhelyzet kezdete óta 40 millióra rúg. Sok a pontatlanság, előfordul, hogy nem a reális fizetés szerepel a nyomtatványokban. De az űrlapok miatt is sok a gond, gyakori cserélődésük sok bosszúságot okozott és tanúsítja, hogy mennyire nem ismerik a gyakorlatot a törvényalkotók – vélekedett az igazgató.


Az online oktatásba szorult kisgyermekeket felügyelő szülők fizetéstámogatására 170 cégtől érkezett kérés, 936 személy után. A távmunka támogatására 50 ezret, míg a kényszerszabadságolásról visszatérők után a 3 hónapra járó 41,5 %-os kompenzációra több mint 14 millió lejt utaltak ki eddig a megyében 1700 cégnek, 13,5 ezer személy után.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés