
Véget ért a farsang, és ha a maskarások jól végezték a dolgukat,, akkor hamarosan a tavasz is ránk köszönt. Háromszéken a tanintézményekben is megtartották a farsangi mulatságot, volt ám dínomdánom, szólt a zene, és fogyott a fánk. Az esztelneki óvodában is karneváli hangulat uralkodott.
2022. március 04., 00:502022. március 04., 00:50
Mozgalmas napokat, heteket éltünk meg az elmúlt időszakban kis közösségünkben, az esztelneki óvodában. A megszokott, éves programok mellett szeretjük különlegesebb napokkal is színesíteni a gyerekek hétköznapjait.
Mesehetünk alatt került sor februárban az olvasás nemzetközi napjára. A napi mese elengedhetetlen óvodánkban is, de ez alkalommal mélyebb tartalmat öltött a mese kis közösségünkben. Olvastunk és eljátszottunk, kitaláltunk, néztünk mesét, sőt mi több, az óvónénik paravánt készítve elő is adtak mesét. Ugyanakkor könyveket vettünk kézbe, forgattuk azokat, nézegettük, beszéltünk róla, hiszen a mai technikával telített világunkban sajnos háttérbe szorulhat a könyv, és előtérbe a telefon, tv, számítógép. A meséhez kapcsolódó tevékenységek is kiemelkedő helyet foglaltak azon a héten, hisz kastélyt festettünk, bábukat készítettünk, melyeket a gyerekek hazavittek, hogy otthon is tudjanak mesélni szüleiknek, testvéreiknek. Fontos számunkra a könyv-mese iránti szeretet, érdeklődés felkeltése, egyfajta célt tűztünk ki, hogy sikerüljön minél több olvasót nevelni, ezért hasonló motiváló programba is benevezett óvodánk.
A gyerekek ezeket a napokat is nagy érdeklődéssel, figyelemmel, tevékeny részvétellel követték.
Mivel több érdekes témát is előkészítettünk, ezért a farsangi mulatságunkat az elmúlt napokban tartottuk meg, gondolván arra, hátha sikerül elűznünk a telet. Bár az időjárás egyelőre nem azt igazolja, hogy vége lenne a télnek, ennek ellenére húshagyó kedden az óvodás gyerekek is elkergették a telet, farsangi jelmezeket öltöttek magukra, és jó hangulatú bulis délelőttöt tartottunk. A gyermekek mókás jelmezeikben izgatottan érkeztek az óvodába, a Babóca, illetve a Méhecske csoportba farsang napján! A gyerekek egyénileg bemutatkoztak, megnéztük, ki minek öltözött, és a tanult versekből, énekekből adtunk elő. Majd elkezdődött a mulatság. A karneváli hangulat egész délelőtt zajlott, az óvónénik friss fánkkal kedveskedtek a gyerekeknek, majd minden gyerek megkapta megérdemelt oklevelét.
Azt gondoljuk, hogy nagyon jól sikerült az idei télűzésünk, reméljük, ennek hatására megérkezik hamarosan a tavasz is.
Marthi Mária Magdolna, Papp Gyöngyike óvónők
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!