Ferenc pápa új bukaresti római katolikus érsek-metropolitát nevezett ki

Ferenc pápa kinevezte bukaresti érsek-metropolitának Aurel Percát, aki eddig a jászvásári egyházmegye segédpüspöke volt - közölte csütörtökön a bukaresti érsekség.

Székely Hírmondó

2019. november 21., 15:062019. november 21., 15:06

A jelenlegi érsek Ioan Robu, aki 1990 óta vezeti a bukaresti főegyházmegyét, nyugdíjazását kérte Ferenc pápától, hiszen betöltötte a 75. életévét, és a katolikus egyház szabályai szerint valamennyi, 75. életévét betöltő érseknek és püspöknek be kell nyújtania a lemondását a pápának. Ferenc pápa ezt elfogadta, és kinevezte a Neamț megyei szabófalvi (Săbăoani) születésű, 68 éves Aurel Percát, aki eddig jászvásári segédpüspök volt.

Az új érsek-metropolitát január 11-én iktatják be hivatalába a bukaresti Szent József-székesegyházban ünnepi szentmise keretében, addig az egyházmegye vezetését Robu látja el - olvasható a bukaresti érsekségnek az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Aurel Percă elemi és középiskolai tanulmányait Szabófalván végezte, majd a jászvásári kántorképzőt, 1979-ben pedig a jászvásári teológiát végezte el. Még ugyanabban az évben Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá. Aurel Percát II. János Pál pápa nevezte ki jászvásári segédpüspöknek 1999-ben.

A több mint 86 százalékban ortodox többségű Romániában a legutóbbi, 2011-es népszámláláson 870 ezren vallották magukat római katolikusnak, akiknek többsége, valamivel több mint 500 ezren magyarok. A bukaresti érsekséghez tartozik a jászvásári egyházmegye mellett az egykori erdélyi püspökségből kiszakított temesvári, szatmári és nagyváradi egyházmegye is, a romániai római katolikus egyház vezetője a mindenkori bukaresti érsek-metropolita.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust