
Úgy tartják, a hónap latin neve, februarius, a szabin februm, tisztulás szóból ered, de mondják azt is, hogy a latin fibra szóból származik, ami egyébként ugyanazt jelenti.
2022. február 16., 00:232022. február 16., 00:23
Tény, hogy már az antik Rómában is a Saturnalia vígságait követő testi-lelki böjt kezdete ebben a hónapban volt. A keresztényeknél szintén február a böjt első hava, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint erre a hónapra esik, erre utal a hónap régi magyar megnevezése is, a Böjtelő hava.
Jeles napok is vannak ebben a februárban, úgymint a mai, Julianna napja, melyen a megfigyelések szerint gyakran havazik, ezért mondogatják, hogy: „Julianna kitette a dunnáját, és az kiszakadt”, „Julianna megrázta a dunnáját”, „Bolondoznak a Julisok”, avagy „Ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog”. De ezzel a kopogással egyidőben már egy másik kopogás is hallható, igaz távoli, ám egyre közelgő, a tavasz lépteinek kopogása. Persze, míg hozzánk érkezik, aludnunk kell még jó párat, télies, süvöltő szelekre figyelve a hosszú éjszakákon, de mindezt elfeledtetik velünk a nappali, gyöngyszemeket csöpögő ereszek és a hangjukat próbálgató madarak.
A színek még bujkálnak, tegyük hát őket a tányérunkra, akár böjtösen is, kárunkra semmiképp nem válik. Egyik kedvencem a hűtőben fellelhető zöldségek, gomba és noodles (magyarra metélt tésztának fordítják, de ez számomra igen tág fogalom) pirított keveréke. Esetleg előbb említett zöldségek friss társulása.
Berszán-Árus Csilla
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!