Sikeresnek nevezte az önkormányzat iskolatámogató programját Antal Árpád.
2021. február 15., 00:032021. február 15., 00:03
Antal Árpád sajtóértekezletén beszámolt arról, hogy 674 pedagógus, köztük 129 tanító élt a lehetőséggel, hogy lépjen egyet a digitalizáció felé.
– A programot utólag kiegészítettük és az óvónőknek is felajánlottuk ugyanezt a támogatást, közülük 148-an éltek ezzel a lehetőséggel, illetve – a szabályzat módosítása után – 220 nagycsaládból származó gyerek is kaphatott 1500 lejt erre a célra – tette hozzá a polgármester.
Az elöljáró elmondta: pontos statisztika nem készült, de szép számmal voltak olyan pályázók, akik kihasználva az egyáltalán nem jelentéktelen támogatást, még maguk is bepótoltak és vásároltak egy olyan jobb kategóriájú gépet, amit egyébként aligha engedtek volna meg maguknak. A szabályzat ugyanis erre lehetőséget teremtett, hisz a támogatás utólagos volt, aki behozta a számlát, hogy vásárolt új laptopot, visszakapott belőle 1500 lejt akkor is, ha az összeg jóval meghaladta a támogatás értékét.
Oktatáshoz tartozó információ, hogy három tanintézményben indult újra az iskola utáni (after school) program: a Gödri Ferencben, a Nicolae Colanban és az Ady Endrében. A Diakónia Alapítvánnyal közösen lebonyolított projektben a költségek felét az önkormányzat, a másik felét a szülők állják.
– Zajlanak a felújítási munkálatok az Olt utcai óvodában, a Plugor Sándor Líceumban, a Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Líceum épületegységeiben – részletezte Antal Árpád. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!