
Több száz elefánt pusztult el eddig rejtélyes körülmények között Botswanában, az Okavango folyó deltájának vidékén. Habár a laboratóriumi vizsgálatok még nem értek véget, az előzetes eredmények alapján egyre valószínűbb, hogy mérgezés áll a tömeges elefántpusztulás hátterében.
2020. augusztus 05., 13:232020. augusztus 05., 13:23
Botswanában él a világ legnagyobb elefántpopulációja, az ormányosok létszáma az országban eléri a 130 000-t. Éppen ezért aggasztó, hogy március óta becslések szerint körülbelül 300 elefánt pusztult el rejtélyes körülmények között.
A hatóságok kizárták, hogy az állatokkal lépfene végzett, ahogy azt is, hogy orvvadászoknak estek áldozatul – az elhullott egyedek agyarait ugyanis nem fűrészelték le. A minták elemzése még nem ért véget, de az előzetes eredmények alapján a kutatók azt gyanítják, az elefántok természetes toxinok miatt pusztultak el.
Ismert, hogy egyes baktériumfajok elszaporodása az állóvizekben veszélyes méreganyagok felhalmozódását eredményezi. Szintén a mérgezés gyanúját erősíti, hogy az elefántok haláluk előtt zavarodottan viselkedtek, tántorogva, legyengülve járkáltak.
A vizsgálat végleges eredményeire még várni kell. A kutatómunka nemzetközi együttműködéssel valósul meg, a mintákat dél-afrikai, kanadai, zimbabwei és egyesült államokbeli kutatólaboratóriumokban elemzik.
(Origo)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!