Európa túléli önmagát?

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Czegő Zoltán

2021. január 15., 00:032021. január 15., 00:03

Csapadék hiányával is küszködik ez a föld, amelyen állok. Minap elért bennünket a hózuhatag. Reggel ébredek, látom a hószakadást. Tegnap enni kellett adnom a cinegéknek. A nagy orgonafa minden ága tele, a cinegék meg verebek keresik a magot, a magukét. Ilyen is csak az idén volt először nálunk, hogy ez a két madárfajta együtt eszik a napraforgómag-edényéből a fán. Hihetetlen. Ez ám a demokrácia! Eddig nem is közelítettek egymáshoz. Ne féljetek hát, szelíd meg vad emberek, hiszen velünk is megtörténhet.

Csapongok én is ezen a hajnalon Bánffyhunyad (1908) meg Párizs (1976) között, követem gondolatban Albrecht Dezső főnemesünket. Intézni akarta végre a magyar nemzet dolgait, nem tudta ezer esztendőnk alatt ő sem elfogadni a ki- és megvetettséget ebben a hazátlan hazában. Nem vétettünk mi se többet, mint mások vétettek ellenünk, letelepedtünk, vallást cseréltünk, de önmagunkba vetett hitet soha, noha a settenkedő aljaskák és uralkodócskák siettek rögvest lerombolni, amit építettünk.

Ámulva lapozom Üzbegisztán művészetének gyönyörű könyvét. Hajnali órán könnyebb gyönyörködnöm egykori földrészünk kincseiben. A Selyemutat követi a könyv az üzbég földön, Bukhara, Szamarkand, Taskent, a főváros. És aztán a textíliák mintázata, s végül a kerámia, a cserépdíszítés! Hol vagyok, Korondon? A kerámia mintázata, színezete, teste a tányérnak s kannáknak. Egek és emberek, hiszen világos a hasonlatosság! Ne, ne menjünk vissza sehova, ne! Itthon vagyunk Európában... Vajon?

Ne könnyezz egy ilyen hajnalon. Titkait is csak úgy, mintha nem is lennél már. Mi a hagyatékod a ravatalnál? Fordulok Albrecht Dezsőhöz, akit ha ki nem menekül hazájából, kiadta volna Románia kivégzés céljával. Szegény. „A magyarnak csak egy rokona van: Európa, s ez a rokon sem akar tudni rólunk. (...) A magyarság Európa reménytelen szerelmese. (...) Bennünk Európa túléli saját magát. Mi még most is európai öntudatról, közösségi érzésről ábrándozunk, amikor már Európa nem akar tudni saját magáról sem. Az erdélyi magyarság csak egy láncszem a magyar nemzet életében, nem önmagáért való.” Írta Albrecht úr kivettetve ősi otthonából. Értünk a szóból. De – maradunk.