Erőt demonstráltak csapataink

Mindkét háromszéki csapat győztesen hagyta el a játékteret az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság 23. fordulójában. A címvédő Sepsi-SIC 19 ponttal simán nyert a Maros partján az Aradi FCC Baschet vendégeként, míg a Kézdivásárhelyi SE 8 ponttal bizonyult jobbnak a Marosvásárhelyi Siriusnál.

Székely Hírmondó

2022. március 07., 00:032022. március 07., 00:03

A játéknap rangadóját az Andreona Lanay Keys fémjelezte aradiak kezdték erőteljesebben és csakhamar kisebb lépéselőnybe kerültek (13–7). Zoran Mikes időkérése azonban felrázta a háromszékieket, akik gyorsan kiegyenlítettek, majd Fraser és Pasic révén fordítottak, Ioana Ghizilă triplájával alakult ki az első szakasz 15–21-es eredménye. A folytatás is fordulatosra sikeredett, ugyanis a zöld-fehérek újfent megtorpantak, a Maros-partiak pedig Hadzovic és Keys kosaraival a 13. percben átvették a vezetést (25–23). Zoran Mikes ismét magához rendelte tanítványait, akik egy 8–0-s sorozattal visszaállították a korábbi különbséget, majd Jones és Pop is hozzátette a magáét, így húszpercnyi játék után már kilenc pont volt az előnyük (35–44). Szünet után is lendületben maradt a címvédő, Fraser és Jones szórták a kosarakat, 46–62-nél eldőltek a lényegi kérdések.

Az utolsó tíz perc ugyan szorosabban alakult, de a zöld-fehérek győzelme nem forgott veszélyben, a kezdeti bizonytalankodás után a Sepsi-SIC magabiztosan húzta be a győzelmet (63–82), a sepsiszentgyörgyiek jövő szombaton a CSM Târgoviște otthonában lépnek majd pályára.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 23. forduló: Aradi FCC Baschet–Sepsi-SIC 63–82 (15–21, 20–23, 11–18, 17–20). Arad: Keys 18/9, Hadzovic 18/3, Ghiță 8, Vitulova 4, Manea. Cserék: Akathiotou 6/3, Sutherland 4, Fleșer 3/3, Vaida 2. Edző: Jose Araujo Peres. Sepsi-SIC: Fraser 22, Jones 17/9, Raber 15, Podar 6, Pop 4. Cserék: Pasic 10/3, Ghizilă 8/3, Wallace, Cătinean, Croitoru. Edző: Zoran Mikes.

A vásárhelyi csapatok csatáját a házigazda KSE indította jobban, amely rögtön az első percekben igyekezett magához ragadni a kezdeményezést. Ez sikerült is, Antoinette Lynnea Lewis megállíthatatlan volt a palánk alatt, majd Ines Corda, Jaiamoni India Welch Coleman és Jocelyn Brianna Taylor is megszerezte első pontjait, ennek megfelelően gyorsan nőtt a különbség, a kék-fehérek 16–8-ra nyerték az első negyedet. A folytatásban is a KSE akarata érvényesült, a második negyed derekán Tuchilus Kriszta triplájával már 14 pont volt a különbség (31–17). A vendégek viszont nem hagyták magukat, és Ruth Helena Sherrill, valamint Cristina Badi vezérletével szünetig öt pontra faragták le hátrányukat (35–30).

A Sirius KK a folytatásban mindent megtett azért, hogy kiegyenlítsen, 44-nél ez sikerült is, de fordítania már nem. Az utolsó negyedet döntetlenről (48–48) kezdték a felek, Wlech Coleman és Taylor pedig gondoskodott arról, hogy a KSE ismét előnybe kerüljön, majd Debreczi Iringó pontjaival ismét kétszámjegyűvé duzzasztotta a differenciát a céhes városi együttes (66–56). Nyolcpontos hazai siker lett a vége, a kézdivásárhelyiek szezonbeli tizedik sikerükkel előléptek az ötödik helyre. Nem dőlhetnek viszont hátra, mivel nagyon nehéz összecsapás vár rájuk, kedden 16.30-tól hazai pályán pótolják a Szatmárnémeti VSK elleni, 12. fordulóból elhalasztott mérkőzést.

Kézdivásárhelyi SE – Marosvásárhelyi Sirius 76–68 (16–8, 19–22, 13–18, 28–20). KSE: Corda 23/12, Welch Coleman 17/3, Lewis 14, Debreczi 6, Kozman. Cserék: Tuchilus 10/3, Taylor 6, Domokos. Edző: Ljubomir Kolarevic, Farkas Alpár. Sirius KK: Sherrill 15, Sólyom, Griffin 6/3, Lipovan 7/3, Chiș 13/6. Cserék: Cortez 14/6, Badi 11/6, Feiseș 2, Czimbalmos, Anca, Mircea. Edző: Carmin Popa.

További eredmények: Szatmárnémeti VSK – CSM Alexandria 87–71, Agronomia Bukarest – CSM Târgoviște 71–60, Kolozsvári U – Brassói Olimpia 73–71. A rangsor: 1. Arad (17/2) 36 pont, 2. Sepsi-SIC (17/1) 35, 3. Alexandria (11/8) 30, 4. Szatmárnémeti (14/1) 29, 5. Kézdivásárhelyi SE (10/9) 29, 6. Konstanca (9/9) 27, 7. Marosvásárhely (9/9) 27, 8. Kolozsvár (7/12) 26, 9. Agronomia (6/14) 26, 10. Târgoviște (6/12) 24, 11. Rapid (2/18) 22, 12. Brassó (2/15) 19.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés