Erőn felül teljesítenek a (gyógy)pedagógusok

Egyre kevésbé állnak helyt a pedagógusok a növekvő számú magatartászavaros gyerekekkel szemben – derül ki különböző internetes fórumokon, szülők hozzászólásaiból, de maguk az érintettek is panaszkodnak: olyan kihívásokkal szembesülnek az óvodákban, iskolákban, amelyekre nem voltak felkészítve. A magatartászavar sokszor „kézen fogva jár” a sajátos nevelési igényekkel. A két fogalmat próbáltuk szakértőkkel különválasztani, a jelenséget körbejárni, de hamar beláttuk, a téma kinövi ennek a cikknek a kereteit.

– A sajátos nevelési igényű – a román rövidítés alapján csak CES-eseknek nevezett – gyerekek és a magatartászavarosak között csak részleges az átjárás – magyarázta Bokor Attila szaktanfelügyelő. – Előbbi megnevezés arra vonatkozik, hogy a gyerekek a hagyományos iskolarendszer keretei között és annak módszertanával nem képesek az önmagukhoz mért (!) maximális teljesítményre, ezért speciális intézkedésekkel kell segíteni őket. Az olvasási, számolási és írászavar (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia) nem jelent fogyatékosságot, hanem részképességzavart, mely differenciált oktatási vagy értékelési módszereket eljárásokat feltételez. A testi vagy értelmi fogyatékkal élők, akik a speciális iskolában tanulnak, de a nagyon tehetségesek is különleges nevelési igényűek.

A magatartászavarokhoz általában az antiszociális, autisztikus viselkedést, a hiperaktivitással társuló figyelemzavart soroljuk, illetve ezek fordulnak manapság gyakrabban elő. Ezek nem feltétlenül jelentenek szellemi gyengeséget, de szintén speciális hozzáállást igényelnének. A részképességzavar vezethet az önértékelés deficitjéhez, ez pedig viselkedési zavarokhoz, amennyiben nem sikerül idejében és a maga helyén kezelni a problémát.

Egyre többen vállalják fel gyermekeik „különlegességét”
A statisztika igazolja a gyerme­kekkel foglalkozó szakemberek empirikus tapasztalatát, Kovászna megyében 2015 óta 20%-kal nőtt azon gyerekek száma, akiknek „papírjuk” is van arról, hogy speciális nevelési igényűek. Jelenleg 548, egyénileg integrált, speciális nevelési igényű gyermeket tart nyilván a tanfelügyelőség, de Kézdivásárhelyen és Baróton integrált iskolai csoportok keretében is oktatnak 36, illetve 26 diákot. Szakiskolában, 5 osztályban összesen 60-an tanulnak, 202-en a speciális iskolában, mindent összevetve 900 körüli a megyében azon gyerekek száma, akik az iskolai módszertani támogatáson kívül tanszercsomagot, élelmiszerpótlékot is kapnak. Vajon ez is oka lenne annak, hogy egyre többen felvállalják, hogy gyermekük más, mint a többi? – kérdeztem Bokor Attilát, ő azonban határozottan állítja, hogy „nem, mert az idén létrehozott szakértői szolgálat, de az eddigi bizottság sem a szociális háttér ismeretében döntött, csakis a gyermek érdekét és képességeit nézte, valamint azt, hogy biztosítsuk a speciális nevelési igényéből fakadó, a felzárkóztatásukhoz elengedhetetlen támogatást”.

A család befolyásoló tényező
Mindegyik ebbe-abba a dobozba beskatulyázott gyereket – tanítóikon túl – azok a szakemberek ismerik, akik az egyéni fejlesztési tervet alkalmazzák. Ők az utazó gyógypedagógusok, ami annyit tesz, hogy ingáznak az iskolák között. Kevés kivételtől eltekintve a fejlesztő pedagógus egyben logopédus is, azaz a beszéd- és hangképzési zavarokkal is foglalkozik, esetenként pedig az iskolai tanácsadót helyettesíti. A megye városaiban 12 fejlesztő pedagógus dolgozik, továbbá 9 logopédus és 24 iskolapszichológus vagy iskolai tanács­adó, falun viszont csak négy fejlesztő pedagógus, a logopédusok közül senki, az ellátásból kiszorultaknak a megyei pszicho-pedagógiai központban nyújtanak tanács­adást.Beke Csilla gyógypedagógus a Csíki negyedi Gödri Ferenc-iskolában tevékenykedik. Csak azért nem ingázik az intézmények között, mert ott kerül annyi gyerek, amennyit egy gyógypedagógusnak fel kell vállalnia, azaz normális esetben 12, legtöbbször azonban ennél több, ahogy az az általa elmondottakból kitűnik.
– A Gödri Ferenc-iskola, ahol másodmagammal dolgozom, azért van speciális helyzetben, mert ott a diszlexiásokkal felső tagozaton is foglalkozunk, más iskolákban őket csak monitorizáljuk. A 12 gyerekkel való foglalkozást egyébként azért nehéz betartani, mert ennél sokkal többen szorulnak fejlesztésre, és nekik is muszáj helyet szorítanunk a programunkban – mondja Beke Csilla. – Ezért esetenként kiscsoportban dolgozunk, de néha ez még a gyerekek előnyére is válik.
Az ő meglátása szerint legtöbb a tanulási zavaros, de nagyon sok az elhanyagolt gyerek is, és nem csak a romák között.
– Ahol sok a gyerek, rosszak a lakhatási körülmények, aluliskolázottak a szülők, netalán az alkoholizmus is jelen van a családban – és ez elég gyakori képlet –, ott már megágyaztak a gyerekek elmaradásának – tárja elénk a szomorú realitást a gyógypedagógus.

Nem mindenki beskatulyázható
Már az előkészítő osztályban gyorsteszttel szűrik a kicsiket, de az a tapasztalat, hogy egyre több az olyan gyermek is, aki igazából semmilyen skatulyába nem illik, amire a nevelési rendszernek már van ilyen-olyan megoldása. Mint például az ál-értelmi fogyatékosok, akik a környezeti hatások, az ingerszegénység miatt vannak messze elmaradva koruknak megfelelő fejlettségi szinttől: előfordult, 6 évesen a gyerek nem ismerte az almát, a színeket, és bár szellemileg ép, hátrányát már nem fogja tudni ledolgozni, legalábbis nem a mi iskolai rendszerünkben – mondja a szakember.
Az ilyen gyermek ugyanis nem tartozik a speciális iskolába, de nem bírja a tempót a normál osztályban sem. Sok esetben azért lesz tanzavaros a gyerek, mert siettetik az iskolába menetelét, holott még nem érett rá valamilyen szempontból. Beke Csilla meglátása szerint sok a megkésett beszédfejlődésű gyerek is, akiknél a tévézés, táblagépezés, számítógépezés, egyszóval a mindenféle képernyős szórakozás drákói szigorral való letiltása után drámai változás – javulás – következik be.

A gyermek csak tünethordozó
Balázs Réka, a Váradi József-iskola step by step módszerű osztályában tanít sok éve, de családterapeutaként is rálátása van a témára.
– Egyre több a nehéz helyzetű gyerek az osztályban, mert a társadalomban a családok is nehéz helyzetben vannak. Egyre több apa hiányzik a család mindennapi életéből, és egyre többen válnak. A hosszabb hétvégék és több szabadnap ellenére kevesebb az együtt töltött idő, így a gyermeknek nincs ideje a maga módján feldolgozni a sok információt és elvárást, amivel bombázzák, feszültségeit sem oldja fel mozgással. A felnőttek is pont ilyen frusztráltak, amikor minden elvárásnak próbálnak megfelelni. A gyerek viselkedése egy tünet, ami mindig jelez valamit: nekem ismerni kell, hogy otthon hogyan él, mi történik vele. Tanítóként felismerhetem, hogy az ő adott helyzetében én sem cselekednék másképp, de viselkedése attól még az osztályt zavarhatja, és a többi szülő azt mondhatja, az én gyerekeim lehetőségeit csökkenti.
Aki hozzá van szokva a figyelemhez, de az iskolában nem kapja meg, agresszívvé válik, folyton zavarja társait. Akinek koncentrációs vagy értési problémái vannak, bohóckodni kezd. Az autisztikus beül az asztal alá, nem kellenek neki a társas kapcsolatok, de ha a többi gyermek elfogadja őt, akkor nincs gond. Ők jól integrálhatóak, akárcsak a Down-kórosok.
– Elég sok nevelőotthonból származó gyerekünk is volt. Ezek a gyermekek nehezen szavaznak bizalmat nekem is. Sokuk elég reményvesztett, agresszív, mert nincs körülöttük olyan felnőtt, aki felnőttként viselkedik. Azt jelenti, adom a szeretetet, és adom a határokat, szabályokat. Valamelyiknek a hiánya mindjárt tünetekhez vezet.
A tapasztalt pedagógus szerint is megduplázódott a magatartászavaros gyermekek száma. – Egy húszas csoport elbír egy-két „különlegesebb” gyermeket, de most legalább 3–4 van egy osztályban – mondja Balázs Réka. – Ezt már nehezen viseli el a közösség. Azt tapasztalom, hogy második-harmadik osztályra háromból kettőt többnyire sikerül integrálni, ha a szülő együttműködik. Ha nem boldogulunk valamelyikkel, az iskolapszichológust is bevonjuk, így a gyermekek háromnegyede menthető.
Úgy tűnik, akár születési hibából eredően, akár szerzett testi vagy szellemi állapota miatt különleges egy gyerek, a jelenlegi „dobozoló” tanügyi rendszerben nehezen találja meg a helyét. A differenciált oktatás legtöbbször szlogen marad vagy csak a tanítók hatalmas erőfeszítésével valósítható meg. De ebbe belenyugodni nem szabad. Sem a szülőknek, sem a pedagógusoknak.