Első „hazai” mérkőzés előtt

A Sepsi OSK gőzerővel készült első „hazai” mérkőzésére az I. ligában, amelynek mai, 2. fordulójában 18 óra 30 perctől a fővárosi Juventust látja vendégül a brassói Tineretului-stadionban. A piros-fehér mezesek az elmúlt héten két támadóval is erősítették soraikat, tegnapi sajtótájékoztatójukon pedig bejelentették, az októberi, Steaua elleni találkozót már Sepsiszentgyörgyön szeretnék megrendezni.

Bartha Zsófia

2017. július 21., 00:202017. július 21., 00:20

A Sepsi OSK gőzerővel készült első „hazai” mérkőzésére az I. ligában, amelynek mai, 2. fordulójában 18 óra 30 perctől a fővárosi Juventust látja vendégül a brassói Tineretului-stadionban. A piros-fehér mezesek az elmúlt héten két támadóval is erősítették soraikat, tegnapi sajtótájékoztatójukon pedig bejelentették, az októberi, Steaua elleni találkozót már Sepsiszentgyörgyön szeretnék megrendezni.

Suciu Valentin edző a sajtó képviselőinek elmondta, nagyon büszkék arra, hogy idéntől az ország legjobb 14 csapata közé tartoznak, és a kezdeti nehézségek ellenére, elszántan, győzelmi szándékkal várnak minden egyes összecsapást.

– Bízom abban, hogy tanultunk a hibáinkból, amelyeket az Astra ellen elkövettünk. Az elmúlt napokban intenzíven készültünk, remélem, hogy a mai Juventus elleni találkozón teljesen más arcunkat fogjuk mutatni. A játékosok nagyon odatették magukat, megértették, hogy mi az, amit elvárunk tőlük. Nyílt és látványos összecsapásra számítok ma, ami pazar szórakozást nyújt a szurkolóknak – fogalmazott a szakember, aki külön kiemelte, hogy minden mérkőzés egyformán fontos számukra, nem tesznek különbséget az ellenfelek között, minden meccsen győzni szeretnénk.

Suciu szerint a Juventus elleni „újonc-rangadó” merőben más lesz, mint amiket az előző szezonban vívtak a II. ligában (ahol az odavágón 0-0-s döntetlent játszottak, a visszavágón pedig 3-1-re nyertek a ligagyőztes bukarestiek), egyrészt, amiatt, mert ezúttal magasabb szinten feszülnek egymásnak, másrészt, mindkét keretben több változás történt, a lényeg, hogy „mi mindent megteszünk, hogy három pont nálunk maradjon”.

Az edző elárulta, hogy a mai mérkőzésen nem fog szerephez jutni a nemrég leigazolt montenegrói csatár, Stefan Nikolic, aki jelenleg egészségi problémákkal küszködik, de remélhetően mihamarabb a csapat rendelkezésére áll majd. Mame Seydina Issa Laye Thiaw a Pankotai Sólymok mezét cserélte le piros-fehérre, a szenegáli középpályás derekasan kivette részét a feljutás kiérdemlésében.

– Nagyon örülök, hogy Sepsiszentgyörgyre kerültem, ezt megelőzően több kellemetlen tapasztalatom volt román csapatokkal, emiatt nem is akartam tovább az országban maradni, de a sepsiszentgyörgyiek kitartó unszolására meggondoltam magam, és nagyon jól tettem. Nagyszerű, hogy a csapatnak köszönhetően én is magasabb szinten játszhatok, jól érzem magam itt, remélem, hogy nem okozunk csalódást ebben az idényben, és kihozzuk a maximumot minden mérkőzésből. Nagy különbség van az I. és a II. liga között, én azt szeretném, ha csapatként sokat fejlődnénk, mert csak együtt tudunk eredményesek lenni – fejtette ki a szurkolók körében is népszerű játékos.

A szintén jelenlevő Cristian Oros hátvéd, aki a nyáron csatlakozott az OSK-hoz, megállapította, a csapategység a siker kulcsa.

– Nagyon jó a hangulat az öltözőben, több társamat már korábbról ismertem. Azon vagyunk, hogy ez a jó hangulat megmaradjon, és mihamarabb összekovácsolódjunk. Az Astránál szép eredményeket értünk el, annak köszönhetően, hogy erős csapategységet alkottunk, remélem, ez itt is kialakul. Értékes játékosok vannak itt, most az a lényeg, hogy ezt a pályán is megmutassák. Nagyon fontos, hogy pontokat gyűjtsünk. Véleményem szerint, ha mindenki megmutatja kvalitásait, akkor eredményesek lehetünk, és elérhetjük, hogy bennmaradjunk – nyilatkozta az Astrával bajnok védőjátékos.

Kertész Dávid alelnök bejelentette, hogy tegnapelőtt sikerült homologálni a brassói stadiont, így hivatalosan is a Tineretului-stadionban rendezhetik a hazai mérkőzéseket.

– Reménykedünk, hogy szeptemberre a sepsiszentgyörgyi stadion is eléri majd az I. liga által támasztott követelmények szintjét, a klubvezetéssel úgy becsüljük, hogy az október eleji Steaua elleni bajnokit már Szentgyörgyön bonyolítjuk le, a környékbeli futballkedvelők nagy örömére – közölte az alelnök.

Kertész állítása szerint egyelőre nem tudják mennyibe fog kerülni a stadion modernizálása, jelenleg Galacon építenek egy teljes, háromszintes fedett lelátórészt, ahol külön helyet alakítanak ki a meghívottaknak, újságíróknak, csendőrségnek és a tévés stáboknak. Már befejezték a lelátó egy másik részének a kialakítását, amelyre jövő héten már lerakhatják a székeket, ezek egy része már meg is érkezett. „Kell továbbá egy parkolóhelyet kialakítani a tévétársaságoknak, illetve többek között kerítést építeni és beléptető-rendszert felszerelni” – sorolta.

Az eseményen Bokor János sportigazgató bemutatta a klub legújabb szerzeményét, a sáromberki származású Fülöp Istvánt, aki a Botoşani színeiben tűnt ki az élvonalban, jelenleg a Diósgyőri VTK-tól érkezett kölcsönbe egy évre. István testvére, Loránd korábban már megfordult az OSK-nál. Jó hír, hogy a 27 éves támadó már bevethető lesz a Juventus ellen. Újságírói kérdésre válaszolva Fülöp elmondta, nem Hadnagy Attila kedvéért igazolt a Sepsi OSK-hoz, de egykori, botoşani-i csapattársa is közrejátszott a döntés meghozatalában.

– Tetszenek a klub tervei és elképzelései, amelyekkel azonosulni tudtam, és remélem, hogy hozzá tudok tenni valamit a csapat játékához, szeretném, ha kiharcolnánk a bennmaradást, mert ez a város megérdemli, hogy legyen képviselője az élvonalban – jelentette ki a labdarúgó.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés