Először született elmarasztaló bírósági ítélet holokauszttagadásért Romániában

Egy év és egy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte holokauszttagadásért a bukaresti harmadik kerületi bíróság Vasile Zărnescu tartalékos hírszerzőtisztet csütörtökön, az ítélet nem jogerős.

Székely Hírmondó

2021. február 05., 09:542021. február 05., 09:54

A bíróság egy 2013-ban, illetve egy 2014-ben interneten publikált cikkéért, valamint a bukaresti Tempus kiadónál 2017-ben megjelent "Sabin Oran Suporter" című könyvéért ítélte Zărnescut hat-, kilenc-, illetve hat hónapos börtönbüntetésre, majd halmazati büntetésként állapította meg a - kétéves próbaidőre felfüggesztett - 13 hónapos szabadságvesztést.

A francia közszolgálati rádió (RFI) román adása szerint mindeddig nem született jogerős elmarasztaló ítélet holokauszttagadásért Romániában azóta, hogy 2002-ben a Năstase-kormány sürgősségi rendeletben hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyé nyilvánította a holokausztnak, illetve következményeinek nyilvános tagadását, vitatását, helyeslését vagy jelentőségének lekicsinylését.

Az RFI felidézte: Zărnescut 2020-ban állították bíróság elé, de már a 2016-ban megjelent "Holokauszt - ördögi rémmese" című könyvében is a "világtörténelem legnagyobb hazugságának" nevezte a holokausztot.

A Hotnews.ro hírportál annak idején azt írta: az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) a román legfőbb ügyésznél panaszolta be a tartalékos hírszerzőtisztet, aki a vaskos, csaknem ezer oldalas könyv borítóján látható fotón a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyenruhájában mutatkozott.

Az MCA a vádhatósághoz intézett levélben felhívta a figyelmet, hogy Zarnescu írásaiban "tagadja a Holokauszt hatmillió áldozatának - köztük másfélmillió gyermeknek - a létezését és halálát, gúnyt űzve mind az áldozatok hozzátartozóiból, mind a túlélőkből".

A Justitiarul.ro honlapon korábban publikált önéletrajz szerint a 71 éves, szociológus végzettségű Zărnescu 1991-től 2002-es leszereléséig volt a román hírszerzés tisztje, majd a Románok Nemzeti Egységpártjában (PUNR) és a Nagy-Románia Pártban (PRM) politizált.

A román állam csak a kétezres évek elején - a NATO-csatlakozás küszöbén - ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette bukaresti kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidónak az 1941-44-es időszakban történt legyilkolásáért.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés