Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. február 05., 00:102021. február 05., 00:10
Február 1-én, az ügyészség fellebbezése nyomán, a Brassó Megyei Törvényszék elutasította a terrorista cselekményekre való felbujtás vádjával öt év letöltendő börtönnel sújtott, kézdivásárhelyi Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezését. A jogerős ítélet azt is kimondja, hogy az érintett legközelebb csak május 25-én élhet ezzel a lehetőséggel.
Másodszor fordul elő, hogy a törvényszék teljes mértékben megváltoztatja a Brassói Bíróság kérelemnek helyt adó ítéletét, ami azért is furcsa, mert a feltételes szabadlábra helyezésnek törvénybe foglalt feltételei vannak, és Szőcs Zoltán ezek mindegyikének megfelelt. Ugyanakkor érthetetlen, hogy sorstársa, Beke István Attila hasonló óhaja miért nem talált egyetlen alkalommal sem meghallgatásra.
A velük kapcsolatos rendellenességek és ellentmondások felsorolása még hosszasan folytatható, a Beke 2015. november és Szőcs december 30-án bekövetkezett letartóztatásától, a több mint 11, illetve 10 hónapon át húzódó előzetes fogva tartásukon át, a rájuk kimondott ítéletig. A történteknek pedig csak egyetlen magyarázata van: célzatosan dugták őket rácsok mögé. Egyetlen „bűnük” székely-magyar származásuk, ennek büszke vállalása és az önazonosság megtartásáért vállalt küzdelem volt és maradt.
A szálakat háttérből húzogató titkosszolgálatok az ellenük indított eljárással és ennek következtében meghozott ítélettel kettős célt követtek: a székely autonómia mozgalom ellehetetlenítését és az erdélyi magyarság megfélemlítését. Világossá kell tenni továbbá, hogy mindez nem következhetett volna be, ha politikai vezetőinkkel és tisztségviselőinkkel az élen kiállunk a keblünkből vétetett áldozatok mellett. Ha a közömbösséget és kényelmet félretéve, tömegesen utcára vonulunk újra és újra, míg az igazság győzedelmeskedik. Éppen ezért egyetlen nemzettársunkat se hagyjon nyugodni a lelkiismeret, ameddig politikai foglyaink a börtönben sínylődnek! Mert a tőlük elrabolt éveket nem adhatjuk ugyan nekik vissza, de összehangolt és határozott fellépéssel megkönnyíthetjük számukra a bezártság elviselését, és elősegíthetjük a szabadlábra helyezésüket.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!