
Tavaly 111 esetben volt szükség arra, hogy a rendőrség ideiglenes távoltartási végzést állítson ki a családon belüli erőszak áldozatainak érdekében, ami jelentős növekedést jelent az előző évi adathoz (89) képest. 2021 folyamán 85 végleges végzést bocsátottak ki, ez szintén több, mint a 2020-as szám (59). Az adatok a Kovászna Megyei Rendőrség 2021-re vonatkozó éves zárójelentésében szerepelnek, amelyet sajtótájékoztató keretében is bemutatott az intézmény vezetősége.
2022. február 18., 00:022022. február 18., 00:02
Az ideiglenes védelmi intézkedéseket rögtön az eset jelzésekor állítják ki a rendőrök ötnapos hatállyal, és azonnal érvénybe lépnek, míg a védelmi intézkedéseket a bíróság állítja ki hathónapos időszakra. A rendőrség többek között elrendelheti egy személy azonnali kilakoltatását, elköltöztetését, távoltartási rendeletet állíthat ki, amely vonatkozhat arra, hogy a bántalmazónak tilos megközelíteni a bántalmazott lakhelyét, munkahelyét, (esetleg iskoláját) vagy bármi módon felvenni a kapcsolatot vele.
A sajtótájékoztatón Pampu-Romanescu Liviu rendőrparancsnok elmondta, sokszor előfordul az is, hogy gyerekek eltűnnek, elszöknek otthonról, nem egyszer, ismétlődően. Néha hagynak egy üzenetet a szülőknek, néha még ennyit sem. Általában megtalálják, és visszaviszik őket családjukhoz. Az ilyen eseteknél a procedúra szerint értesíteni kell a gyermekjogvédelmi hivatalt, amely egy szociális ankétot végez a családban. Amennyiben a szülő erőszakossága miatt történik a gyermek szökése, a rendőrség bűnügyi dossziét nyit az ügyben. A 14–18 év közötti korosztálynál mindemellett a szülők elleni lázadás is oka lehet az elcsavargásnak.
A gyermekek védelme érdekében a rendőrség az iskolákban is 145 oktató-nevelő jellegű kampányt bonyolított le A vonat tetején készített szelfi nem like-ot hoz, hanem életet visz címmel, illetve más témákban is: A vakáció véget ért, készen állsz egy új kezdetre? Az ünnepet családban töltik. Te tudod, hol van a gyermeked? A múlt évi 145 ilyen tevékenység során 2000 tanulót, 286 pedagógust és 150 szülőt értek el.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!