Egy kutatás szerint az anyatej nagy lökést ad a baba immunrendszerének

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban - állapították meg a Birminghami Egyetem kutatói Toldi Gergelynek, az Immunológiai és Immunterápiás Intézet munkatársának vezetésével.

Székely Hírmondó

2021. február 18., 14:262021. február 18., 14:26

Ez tovább növeli az anyatej előnyös egészségi hatásainak számát, amelyek némelyike akár felnőttkorig is elkísérheti az embert. Bár eddig is sejtették, hogy az anyatej befolyásolja a csecsemők immunvédekezését, mindeddig szinte semmit sem tudtak ennek mechanizmusáról.

A kutatásból most kiderült, hogy az első hetekben majdnem kétszer annyi szabályozó T-sejt képződik a csecsemők szervezetében, ha anyatejet kapnak, mintha kizárólag tápszerrel etetik őket - olvasható az MTA csütörtöki közleményében.

Ezen immunsejtek az immunválasz szabályozásában játszanak szerepet. Például enyhítik az anyatejjel kapott anyai sejtekre beinduló immunreakciót, és csökkentik a gyulladást is. Kiderült az is, hogy egyes jótékony bélbaktériumok, amelyek segítik a szabályzó T-sejtek működését, ugyancsak nagyobb számban fordulnak elő az anyatejes babák bélrendszerében. Az erről szóló tanulmány az Allergy szakfolyóiratban jelent meg.

"Olyan babákat vizsgáltunk, akik időre születtek, komplikációmentes várandósságból császármetszéssel. Utóbbi azért volt fontos, mert a természetes módon való születés gyulladásos választ vált ki az immunrendszerből, és ez zavarta volna az eredmények értékelését" - idézik a beszámolóban Toldi Gergelyt, aki egyben a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagja is.

A kutatók közvetlenül a megszületésük után vért és székletmintát vettek a csecsemőktől, majd háromhetes korukban ezt megismételték. Azt vizsgálták, hogy a T-limfociták (immunsejtek) hogyan változnak az első hetekben, és a baba immunsejtjei hogyan reagálnak az anyai sejtekre.

A terhesség idején anyai sejtek jutnak a magzatba a méhlepényen keresztül, majd a megszületése után az anyatejjel a bélrendszerén keresztül is jut be az anyától származó sejt a gyermek vérkeringésébe.

A kutató szerint eddig egyáltálán nem volt ismert, hogy ez immunológiai szempontból mit jelent, milyen reakciókat vált ki. Minthogy a bélmikrobiom kutatása az utóbbi évtizedekben nagyon dinamikusan fejlődik, a bélbaktériumok összetételét is vizsgálták anyatejes babáknál, illetve kontrollként használt tápszeres társaiknál - írják.

"Az eredményeink azt mutatják, hogy az első három hétben jelentős változás történik a szerzett immunitásban. Erre azért nem volt eddig emberektől származó adat, mert nehéz kutatási célra vérmintát venni egészséges újszülöttektől. Az ismereteink ezért főként állatkísérletekből származnak" - magyarázta a neonatológus.

A szabályzó T-sejtek mennyiségének különbsége kifejezetten jelentős az anyatejes és a tápszeres babák között. A harmadik hét végére az anyatejjel táplált csoportban majdnem kétszer annyi szabályozó T-sejt lesz. Ez az a sejttípus, amely az egész immunválaszt szabályozza. Szerepet játszik a gyulladásos és autoimmun betegségekben, de fertőzések esetén is. Az immunválaszt nemcsak elindítani kell, hanem le is kell állítani, és ez a szabályozó T-sejtek funkciója.

Az anya sejtjei az újszülött immunrendszere számára idegen antigéneket tartalmaznak, így szabályozás híján teljes erőből fellépne ellenük. Vagyis a több szabályozó T-sejt az anyai sejtek jobb tolerálását teszi lehetővé. E vizsgálatban az immunrendszerben szerepet játszó sejtek mennyiségét mérték.

Mint írják, arról ezek az eredmények közvetlenül nem adnak információt, hogy a tapasztalt különbségeknek van-e hatásuk a babák egészségi állapotára, betegségeikre, az immunrendszerük későbbi helytállására. A kutatók hosszú távon tervezik, hogy nyomon követik e gyermekek fejlődését. Azért döntöttek úgy jelen esetben, hogy egészen kis korban, háromhetesen veszik le a csecsemőktől a második vérmintát, mert Angliában ekkor még nem kapnak kötelező oltásokat (a BCG sem kötelező ott), így kevés olyan külső körülménnyel kell számolni, ami befolyásolná az immunrendszerüket az anyatejen kívül. Más epidemiológiai vizsgálatokból azonban tudható, hogy a szabályzó T-sejteknél jellemző változás tapasztalható az allergiásoknál, az autoimmun betegeknél és a fertőzésen átesetteknél.

Nem ismert az sem, hogy a háromhetes korban tapasztalt több szabályzó T-sejt vajon tartós különbséget jelez, vagy számuk rövid időn belül kiegyenlítődik az anyatejes és a tápszeres babák között. A kutató megérzése szerint bizonyos mértékig valószínűleg kiegyenlítődik a későbbi életszakaszban, de a korai történések ettől függetlenül fontosak maradhatnak a hosszú távú immunfejlődés szempontjából.

"A tudományos adatok alapján kijelenthetjük, hogy az anyatej minden tekintetben előnyösebb az újszülött számára. Viszont egyáltalán nem ritka, hogy az édesanyának kevés a teje, vagy egyáltalán nincs, ezért egyáltalán nem gondolom, hogy a tápszereknek nincs helyük az újszülöttek táplálásában, különösen a speciális, gyógyászati célú tápszereknek" - érvel Toldi Gergely.

"Az anyatej összetétele olyan komplex, hogy teljes egészében még ma sem értjük minden alkotóeleme funkcióját. Így a tápszergyártó cégek soha nem fogják tudni egy az egyben lemásolni az anyatej összetételét. Az anyatej számos sejtet, az anya saját sejtjeit, de veszélytelen élőlényeket, például baktériumokat is tartalmaz. Mindezek az összetevők hozzájárulhatnak az újszülött egészséges fejlődéséhez" - összegzi a kutató.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés