Optimisták az utazni vágyók, hiszen a kormányok kilátásba helyezték a járványügyi korlátozások lazítását. Már az év elején érzékelhető, hogy idén nő az utazási kedv, ám a külföldi nyaralások ára 20–25 százalékkal emelkedik, míg a hazai turizmus óvatosabban, 10–15 százalékkal drágít.
2022. február 16., 00:172022. február 16., 00:17
László Endre, a Transilvanian Tourist Service utazási iroda vezetője elmondta, húsvétra nagyon sok a foglalás, de a nyári előfoglalási kedv visszafogottabb. Márciusig tartanak az előfoglalási kedvezmények, ám ezek fokozatosan csökkennek, 20, majd 10 százalékos árengedményt kaphat, aki február–márciusban leelőlegezi a nyári kirándulást. A külföldi utazások ára piacfüggő, hiszen Oroszország és Ukrajna nagy turista-kibocsátó piacok, és sok múlik azon, hogy ebben a két országban miként alakul idén az utazási kedv. A romániai szállásadók egyelőre óvatosan emelik az árakat, a kis- és közepes vállalkozók még az energiadrágulást sem számolták be az áraikba, mert még nem kapták meg a megemelt számlákat.
László Endre elmondta, a tavasszal sokan utaznak egzotikus helyszínekre, például Sri Lankába, Mauritiusra, népszerűek a hétvégére beütemezett városlátogatások, az olaszországi és a spanyolországi helyszínek felkapottak. Továbbra is keresettek a magyarországi wellness-központok. A vállalkozó arra számít, hogy a nyárra visszahódítja vezető pozícióját Görögország, amely tavalyi évet gyengébben zárta. Bulgária továbbra is vonzó célpont, hiszen az árak jóval alacsonyabbak, mint a román tengerparton, és a szolgáltatások minősége jobb. Itthon a városi szállodák forgalma esett vissza, mert az üzleti tárgyalások, konferenciák többsége átkerült az online felületre, ugyanakkor a többi szálláshelyen folyamatosan vannak vendégek, az üdülőhelyek keresettek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!