Díjazott cantos diák

A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tizenkettedikes diákja, Pácsi Árpád harmadik helyezést ért el a 11. alkalommal megszervezett, Crai Nou nevet viselő, országos klasszikus canto versenyen, melyet online rendeztek meg.

Némethi Katalin

2021. február 19., 00:212021. február 19., 00:21

– Véleményem szerint egy ilyen fajta vetélkedőn az a lényeg, hogyan tudom kifejezni és közvetíteni a hallgatóság felé az érzéseimet, a dal mondanivalóját. Mennyire vagyok képes megragadni azt az érzést, ami a dalban van – magyarázta a végzős diák.


A vetélkedőre énektanára, Sebestyén-Lázár Enikő javaslatára nevezett be, s a járványhelyzet ellenére, a gyakorlás, a felkészülés sem okozott számára gondot, hiszen állandó kapcsolatban állt tanárával.


– Komolyan vettem a felkészülést, sokat gyakoroltam. Az a tény, hogy a vetélkedő online zajlott, bizonyos fokig megkönnyítette a helyzetem, hiszen nem izgultam, nyugodt és magabiztos voltam. Az izgatottság meglátásom szerint természetes, hiszen egyfajta ismérve annak, hogy mennyire fontos számomra az, amit csinálok, hogy mindent megteszek azért, hogy úgy adjam elő a művet, hogy azzal elnyerjem a közönség tetszését – tette hozzá.


A gyakorlás, a komoly felkészülés ellenére sem számított erre az eredményre, hiszen nagyon erős volt a mezőny.


– Nagyon örvendtem, hogy díjat kaptam. Az elért helyezés a befektetett munkám eredménye, bizonyíték arra, hogy jó úton haladok. A siker erőt ad a folytatáshoz, a fő célom eléréséhez. Ahhoz, hogy sikeres legyen valaki, erős akaratra van szükség és szorgalomra. A kitartás, a munka viszi előre az embert. A tehetség is szerintem többfelé ágazik. Tehetség az, ha hajlamunk van a zenére vagy rajzra, de a bennünk rejlő művészettel szembeni érzések és gondolatok kifejezésének képessége is egyfajta tehetség. Hogy különböző dolgokban mennyi érzést tudunk belevinni, mennyire tudjuk átélni az adott helyzetet, szituációt, gondolataink mennyire cikáznak. Az éneklésnél, ahogyan már mondtam, az a fontos, hogy meg tudjam ragadni és átadni azt az érzést, amit a szerző akar közvetíteni a hallgatók felé – magyarázta.


Pácsi Árpád a Plugor Sándor Művészeti Líceum canto szakán végez, de a zongora sem idegen számára, kitűnően játszik a hangszeren. Meglátása szerint művészeti iskolába járni kiváltság, amely sok munkát von maga után.


– Minden ember másképp éli életét, még mi, művészetisek is, de a célunk közös, hogy abban fejlődjünk és teljesedjünk ki, amit szeretünk csinálni. Az online oktatást különösen nem kedvelem, mivel az ember társas lény, fontos a mindennapi találkozás. Közösségben másképp viszonyulunk a dolgokhoz, még a tanuláshoz is – tette hozzá.


Árpád szabadidejét társalgással, versírással, és gyakorlással tölti.


– Vannak terveim, de nem szeretném azokat most felfedni. Jelenleg a legfontosabb az érettségi, hogy jól sikerüljön a vizsgám. Mindenképp a zene vonzáskörében szeretném élni életem. Tanulmányaim a brassói zeneegyetemen szeretném folytatni – summázta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés