Derűlátó és bizakodó

Vargha Mihály a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatójaként és szobrászművészként egyaránt hozzájárul múltunk értékeinek a felmutatásához és nemzeti kultúránk kincsestárának gyarapításához, ezáltal pedig a hírnevünk öregbítéséhez.

Bedő Zoltán

2021. január 19., 00:252021. január 19., 00:25

Amint kiderült, a vírusjárvány árnyékában is születtek újabb szobrok a keze alatt, és felkérésekben sem szenvedett hiányt az elmúlt esztendőben. Felcsigázva újságolta, hogy a kolozsvári Bánffy-palotában otthonra lelt Szépművészeti Múzeum jóvoltából ősszel egyéni tárlaton mutatkozhat be Erdély szellemi központjában. Méltó módon teljesítendő szép kihívásként tekint erre a lehetőségre, így jelenleg a régi munkái csiszolgatására szenteli az idejét, de újak terve is körvonalazódott benne, amelyeket addig szintén szeretne megvalósítani.


A Csíki utcai műtermébe tett látogatás alkalmából elsőként egy frissen öntött bronz mellszobron akadt meg a tekintetünk, amelyről megtudhattuk, hogy a négyfalusi Borcsa Mihályt ábrázolja, és nemsokára a szülőföldjét fogja ékesíteni. A Kossuth híveként számon tartott esperesnek oroszlánrésze volt abban, hogy a barcasági magyar evangélikusok kiváljanak a szász evangélikus egyház kebeléből, és ezzel hiterősítő küldetésükön túl, a híveik nemzettudatának megtartásához és erősítéséhez is hozzájáruljanak. Éppen ezért örömmel tett eleget ennek a felkérésnek, akárcsak az édesapja szülőfaluja, Nyujtódról érkezőnek is, amely a templom védőszentjeként tisztelt Szent László király bronz mellszobrának megformálására szól. Az elkészítését nem a polgármesteri hivatal, hanem egy helybéli vállalkozó, Lukács János kezdeményezte, és ő biztosítja ennek anyagi hátterét is. Derűlátásra okot adó és reménykeltő gesztus ez, hiszen a közösségünk tagjaiban kicsírázó és lassan szárba szökkenő kultúrapártoló hajlandóságra utal. Annál is inkább, hogy Borcsa Mihály szobra esetében szintén magánszemélyek, pontosabban a család és a Történelmi Vitézi Rend tagjai állnak a megvalósítás hátterében.


Az utóbbi két évben megvalósult alkotásai közül büszkeséggel tölti el Luther Mártonnak a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom előtt 2019 októberében elhelyezett egész alakos szobra. A gyülekezet visszajelzései ugyanis azt sugallják, hogy némileg sikerült megragadni és beleformálni a vallásreformátor hatalmas, nyugalmat és megfontoltságot sugárzó szellemét. Ez véleménye szerint a megrendelések alapján készült művek esetében nehéz feladat, hiszen nem lehet eltérni a fennmaradt ábrázolásokon látható külsőtől és vonásoktól.


A teljes mértékben saját elképzelésein alapuló kifejezésmódjára vonatkozóan megtudhattuk tőle, hogy változatlanul a nagy méret vonzza, a kisplasztikáktól egyre inkább eltávolodik. Több, nagyméretű darabból összerakható, történelmileg és politikailag el nem kötelezett figuratív alkotásokban gondolkodik, amelyekből reményei szerint kerül majd köztereinkre is. Kedvenc anyaga továbbra is a fa és a kő maradt annak ellenére, hogy az utóbbi egy ideje nem került a vésője alá.


Vargha Mihály alkotásai a Kárpát-medencén kívül az Amerikai Egyesült Államokban, Argentínában, Japánban, Kínában és Lengyelországban is megtalálhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés