Dacia helyett Volkswagen

Hatszázhetven ezer lej értékben felújították, és tegnap a sajtónak is bemutatták a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szemészetének műtőjét.

2019. november 28., 00:012019. november 28., 00:01

Dr. Albert András autós hasonlattal élve azt mondta: eddig volt „egy jó Loganjuk”, amivel akárhová el lehetett menni, de azt most lecserélték „egy rendes Passatra”.


– Az ezelőtti, 10–12 éves felszereléssel tulajdonképpen minden olyan műtétet meg lehetett csinálni, mint ezzel az újjal. A különbségek ugyanazok, mint az autónál: az új géppel rövidebb ideig tart, kevésbé balesetveszélyes, kényelmes és kevésbé megterhelő betegnek és orvosnak – magyarázta dr. Albert, akinek a hangján azért lehetett érezni: vannak a Passatnál jobb autók is…


Elmondta: a gyakorlatilag sebészetként működő szemészeti osztályon idén mintegy 1600 beteget láttak el, abból 1500 műtétre került, ezen belül mintegy 1250 páciensen hályogoperációt hajtottak végre. A legfontosabb berendezés egy háromcsatornás, LED-technológiás mikroszkóp, amely egy, másodperecenként 28 ezer rezgést végző, ultrahangos, folyadékhűtéses, porszívós ütvefúróhoz hasonlítható – maradt az orvos a laikusnak is elképzelhető hasonlatoknál.


Konkrétan egy 2,5 milliméteres lyukat „fúrnak” a szembe, azon hatol be az 1,5 milliméteres tölcsérhegy, amely egy 0,9 milliméteres belső átmérőjű csövön keresztül „kiszívja” az összeroncsolt lencsét, és „befújja” a műlencse anyagát, ami kitölti a régi, rögzített tokot. A lyuk úgy viselkedik, mint egy szelep, a folyadék belső nyomása tartja, gyakorlatilag nem kell varrni, hamar begyógyul, ezért a rehabilitáció nagyon lerövidül, és a reggel megműtött beteg délutánra rendesen lát – foglalja össze a kívülről „egyszerűnek” tűnő folyamatot dr. Albert András.


A szakorvos hozzátette: a műtét gyors, biztos és kényelmes elvégzését segíti a négy részben állítható ágy, illetve az olyan „okos” fényforrás, amelynek a színhőmérsékletét a szövetminta kontrasztigénye szerint lehet állítani, és amely „észreveszi”, hogy például egy benyúló kéz árnyékot vet, és „ráerősít” a lámpatest más részén lévő LED-ekre, így árnyékmentes marad a megvilágított felület.


András-Nagy Róbert kórházmenedzser azt mondja: „kissé elhanyagolták” a szemészetet, de ez csak annak tudható be, hogy „azokat a munkálatokat kellett folytatni, amelyek el voltak kezdve”.


Tamás Sándor megyei tanácselnök optimistának mutatkozott, hogy a központi költségvetésből eszközbeszerzésre kiutalt 18 millió lejt karácsonyig „az utolsó baniig” felhasználják. Úgy vélte: a kórház „három komponense”: az épület, a felszerelés és a szakszemélyzet egyre jobban egyensúlyba kerül.
Érdeklődésünkre a megyei tanácselnök ismét a torjai javasasszony halálára hivatkozott, mert – szerinte – egyedül csak ő tudta volna megmondani, hogy mikorra tűnik el az építőtelep a kórházból. Ha a technológiát minden osztályon legtöbb tízévenként le kell cserélni, akkor egyelőre nem várható a munka vége – vélekedett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust