Csütörtöktől látható a mozikban a Valan - Az angyalok völgye című lélektani krimi, Bagota Béla első nagyjátékfilmje, amelynek főszereplője 22 évvel korábban eltűnt húga ügyében nyomoz egy hegyek közé ékelt erdélyi bányavárosban.
2019. november 21., 12:522019. november 21., 12:52
A film forgatókönyvét is jegyző Bagota Béla az MTI-nek elmondta, hogy fiktív történetről van szó. A film alapötletét egy egyszerű álomkép adta: egy hóangyalt látott maga előtt, amely egy kislány képével fonódott össze, aki eltűnt.
A forgatókönyv-fejlesztés a Magyar Nemzeti Filmalap pályázatának keretében kilenc hónapig tartott. A bizottság hamar eldöntötte, hogy film készülhet az anyagból, 2017 novemberében megkapták a gyártási támogatást. A forgatás 2018 februárjától áprilisig tartott, az utómunkát pedig 2019 januárjában fejezték be - tette hozzá a rendező.
A Valan - Az angyalok völgye a skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó thriller. A filmet Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten is forgatták, de fő helyszíne az erdélyi bányaváros, Balánbánya. A magas hegyek közé ékelt, hófödte, részben lakatlan település tökéletes terepet adott a titkokkal teli krimihez.
"Általában úgy írok forgatókönyvet, hogy fontos számomra a valódi helyszín" - mondta a rendező, hozzátéve: eddig mindegyik forgatókönyvén úgy dolgozott, hogy pontosan tudta, hol akarja forgatni. Ezúttal olyan helyszínt kerestek, ahol két hónapig hó van. A forgatókönyv-fejlesztés közepén találták meg Balánbányát, és attól kezdve azokra az utcákra, épületekre, terekre írta a jeleneteket, a város szerves része lett a forgatókönyvnek. Nem díszletként használták, hanem valós helyszínként, ebben a közegben élő, hús-vér embereket akartak bemutatni, amihez autentikus szereplőket kerestek. Így főként erdélyi színészek játszanak a filmben, akik magyarul és románul is tudnak.
A főszerepben eredetileg is Krisztik Csabát képzelte el, aki beigazolta várakozását a szereplőválogatáson. A filmben mellette Hatházi András, Pál Emőke, Tollas Gábor, Mátray László és Nyakó Júlia látható - tette hozzá Bagota Béla.
Mint felidézte, az eredeti történet sokat formálódott. A korábbi változat más problémákra fókuszált, inkább misztikus krimi volt, míg a Valan lélektani krimi lett. A klasszikusabb krimiszerkesztés irányába ment el, az volt a cél, hogy a főhős személyes érintettsége és drámaisága rezonáljon.
A film főszereplője Péter, aki nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban saját húgát, Julit látja, akinek huszonkét évvel ezelőtt veszett nyoma szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter akkor tér vissza az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanú, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel, hanem a saját démonaival is meg kell küzdenie.
Bagota Béla elmondta, hogy a település román neve, Balan és a völgy, azaz a vale szó összevonva adta a filmbeli településnevet és a címet: Valan.
Megjegyezte, hogy mivel nem erdélyi, kevés információja volt a közegről, kutatómunkája során főleg újságcikkekre támaszkodott. Utánanézett Balánbánya történetének, és az 1989-es eseményekkel kapcsolatban is folytatott kutatásokat. Sokat hozzátett a történet hitelessé tételéhez a film producere, Kántor László, illetve édesapja, Kántor Lajos, aki a kolozsvári kulturális élet egyik vezetője volt, továbbá a film látványtervezője, Damokos Csaba - emelte ki a rendező.
A filmben sok drónfelvétel látható. Mint Bagota Béla elmondta, elemeltebb, tágabb perspektívából szerették volna megmutatni a közeget. A film atmoszférája szempontjából is fontosak ezek a képek, amelyek utalnak arra is, ahogy Isten lenéz saját, gyarló teremtményeire.
A Filmalap támogatásával, a Matrix Film gyártásában készült Valan - Az angyalok völgye operatőre Garas Dániel, zeneszerzője Márkos Albert, vágója Szalai Károly. A filmet Magyarországon a Mozinet forgalmazza.
A magyarországi bemutató után egy héttel Erdélyben is bemutatják a lélektani krimit, a vetítések után több helyszínen közönségtalálkozó lesz.
Az erdélyi gálavetítéseken jelen lesz Bagota Béla rendező, Kántor László producer, a főszerepet alakító Krisztik Csaba, illetve a szereposztás és a stáb több tagja. A program a következő:
A csíkszeredai díszbemutatóra már elfogytak a jegyek, de december 6-án megismétlik a filmet.
A Valant november 27-én 19 órától Székelyudvarhelyen is vetítik, 29-étől Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Brassóban és Besztercén vetítik a mozik, decembertől Szatmárnémetiben, januártól pedig Bukarestben is.
(MTI/Filmtett.ro)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!