A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
2022. február 28., 00:072022. február 28., 00:07
„Nem a mi dolgunk igazságot tenni, a mi dolgunk csak igazabbá lenni” – írta Reményik Sándor. Keresztény emberként kellene gondolkodni, cselekedni. Minden léleknek arra kellene törekednie, hogy szem előtt tartsa a Szentírás intelmeit. Sajnos, a templomból távozva mindent feledünk.
Régen a nép azt mondta: „A bolondnak mindent szabad.” Ám azok, akik bolondnak tettetik magukat, véleményem szerint a sátáni gonoszság, a gyűlölet terjesztői a szabadság címén. Szerintük az ember szabadsága korlátlan. Ám a minden szabályozástól mentes szabadságeszme anarchiához vezet. Az állami törvények is ezért vetnek gátat a szabadság ilyen értelmezésének. Igen, mert ezt teszik ezek a brüsszeli EU-s behódoltak, a demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulók!
A liberális erőknek – felkarolva a Soros György által támogatott civil szervezeteket – időről időre jobboldali, konzervatív vagy autoriter kormányok kerülnek a célkeresztjében. 2017 júliusától intenzív kampányt folytatnak a magyar kormány ellen, Orbán Viktort szeretnék eltüntetni a politikai életből. A globális háttérhatalom látható intézményein keresztül, amibe beletartozik sok médium, sajnos, a politikum jelentős része. Ami külön kiemelést érdemel: az Egyesült Államokban működő Demokrata Párt, valamint az Európai Unió intézményeinek nagy része szabályos háborút vív Magyarország, a fehér keresztény heteroszexuális embertípus ellen. Ez pedig nem más, mint „óvodás-érzékenyítés” a szexuális devianciákra, a fekete, „meleg” stb. büszkeség kultiválása és minden eszközzel való népszerűsítése, a fehér büszkeség rasszizmusként való megbélyegzése, és – ami nekünk, európaiaknak legjobban fáj – kontinensünk szervezett népességcseréje.
Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!