Ciucă: Romániának az orosz csapok elzárása esetén sem kell nélkülöznie a gázt

Kétségtelen, hogy az ukrajnai háború következményeit a román gazdaság is megérzi, de Romániának akkor sem kell nélkülöznie a gázt, ha Oroszország elzárja a csapot - idézte Nicolae Ciucă kormányfő kijelentését a Digi24 hírtelevízió internetes oldala hétfőn.

Székely Hírmondó

2022. március 07., 13:282022. március 07., 13:28

A miniszterelnököt, egy vasárnap este közvetített interjú során egyebek mellett arról kérdezték: hogyan érintené Romániát, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy döntene, hogy leállítja az Európába irányuló gázexportot. Ciucă kifejtette: Románia gázszükséglete mintegy 20 százalékát fedezi orosz importból, amelyet a még idén megnyitandó, bolgár-görög interkonnektoron keresztül érkező gázmennyiséggel lehetne pótolni.

Elmondta: a görög kormányfővel Bukarestben találkozott, bolgár kollégájával telefonon egyeztetett és az a célkitűzésük, hogy júniusban megnyitják a görög-bolgár határon átvezető gázvezetéket, amelyen októbertől kezdődően, de legkésőbb az év vége felé elindulhat a gázszállítás. Szerinte ezzel megteremtődik a lehetőség arra, hogy Románia az Égei-tengeri Alexandrúpoli görög kikötővárosban működő terminálon keresztül kapjon amerikai cseppfolyósított földgázt. Hozzátette: a Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó, úgynevezett BRUA gázvezetéken keresztül más európai országok is hozzáférnek majd ehhez az energiaforráshoz.

Ciucă elmondta: a kormánypártok kötelezettséget vállaltak arra, hogy egy-két hónapon belül véglegesítik az offshore-kitermelésekre vonatkozó jogszabályt, oly módon, hogy mind a befektetők, mind a román állam számára kedvező feltételeket szabjanak a fekete-tengeri gáztartalékok kitermelésére.

A Fekete-tenger kontinentális talapzata alatt több mint egy évtizede felfedezett román Neptun Deep gázmezőből becslések szerint évente 10 milliárd köbméternyi földgázt lehetne kitermelni, miközben Románia éves gázfogyasztása mintegy 12 milliárd köbméter. Az osztrák OMV Petrom és az amerikai ExxonMobil által koncesszióba vett lelőhelyről azonban nem kezdték el a kitermelést, mert a befektetők úgy értékelik, a román offshore-törvény nem biztosít számukra "barátságos" feltételeket. Az ExxonMobil ezért úgy döntött, megválik a gázmezőben birtokolt 50 százalékos érdekeltségétől, amelyet a Romgaz román állami vállalat vesz át. Az 1,06 milliárd dollár értékű tranzakció 2022 első negyedévében zárulhat le.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés