
Florin Cîţu kormányfő szombaton kijelentette, hogy "soha" nem fog egy esetleges hitelhez fordulni a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF).
2021. február 14., 12:482021. február 14., 12:48
"Nem, soha. Múlt évben sikerült a GDP 9,8%-át kitevő deficitet finanszíroznunk mindenféle nemzetközi intézmény nélkül. A nemzetközi piacon sokkal olcsóbban sikerült hiteleket felvennünk, mint a szociáldemokratáknak nem válság sújtotta időszakokban" - szögezte le kérdésre válaszolva Cîţu a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.
A liberális kormány folytatja, amit tavaly elkezdett, ugyanabban az irányban halad, tartja magát a tervezett reformokhoz, mondta.
"Mihelyt eltérünk a tervezett reformoktól, és ismét politikusokká válunk, gondok lesznek" - hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy amikor az állami intézmények átszervezéséről van szó, a kormány miért nem foglalkozik azzal a két bankkal, amelyeknek állítólag 250 millió eurós tartozása van az állam felé, Florin Cîţu azt válaszolta, hogy ezzel az üggyel a parlament foglalkozik.
Románia "a 2017 és 2019 között folytatott katasztrofális gazdasági politikák" miatt van most a jelenlegi, túlzott deficitet követelő helyzetben, jelentette ki Florin Cîţu.
2019-ben egy katasztrofális pénzügyi-költségvetési helyzetben levő országot vettek át, sok ki nem fizetett számlával, évről évre növekvő költségekkel, és ez vezetett oda, hogy a pandémia előtt Romániának követnie kellett a túlzott deficit megkövetelte eljárást, mutatott rá a kormányfő.
"A 2017-től 2019-ig folytatott katasztrofális politikák miatt van Románia most ebben a helyzetben, és meg kell mutatnunk a beruházóknak, az Európai Bizottságnak, a minősítő ügynökségeknek, hogy felelős kormány vagyunk, amint arra a választási kampányban is ígéretet tettünk" - szögezte le Cîţu, hozzátéve, hogy becslése szerint hamarosan gazdasági növekedést is elkönyvelhetünk majd.
Nyomatékosította, hogy brüsszeli tartózkodása alatt megbeszélést folytatott az idei büdzsétervezetről Valdis Dombrovskis ügyvezető EB-alelnökkel, aki támogatta a tervezetet, a pénzügyi-költségvetési stratégiába foglalt reformokat.
Idén módosítják az egységes bértörvényt, a közalkalmazottak javadalmazását azt követően állapítják meg, jelentette ki Florin Cîţu kormányfő.
"Az idén módosítjuk az egységes bértörvényt, és abból indulunk majd ki. Én nem értettem egyet a jelenleg hatályos törvénnyel, nem szavaztam meg azt a parlamentben. Nem értek egyet az aberrációkkal, amiket a szociáldemokraták a parlamentben megszavaztak, és amelyek Romániát rossz irányba vitték el, aláásták az ország pénzügyi helyzetét. Nem beszélve arról, hogy a minősítő ügynökségek szerint sem a nyugdíjtörvény, sem a bértörvény nem volt fenntartható, és Románia fizetésképtelenségi állapotba kerülhet miattuk. Amint ezt a kicsapongást leállítottuk, a minősítő ügynökségek véleménye is módosult. (...) Miután az egységes bértörvényt módosítjuk és készen lesz, látjuk majd meg, mi lesz a közalkalmazottak fizetésével. Már létrehoztuk a bértörvényen dolgozó munkacsoportot" - fejtette ki Florin Cîţu.
A kormányfő kiemelte még, hogy a 2020-ban kifizetett bérpótlékok, prémiumok és más bérkiegészítők összege 26,7 milliárd lejre rúgott, és a közalkalmazotti jövedelmekre fordított költség 24,4%-át tette ki.
"Teljesítményt" és "hatékonyságot" vár el minisztereitől Florin Cîţu , hangsúlyozva, hogy nyáron fel fogja mérni a tevékenységüket.
A miniszterelnök elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy egyes miniszterek a veszteséges állami vállalatok esetén inkább támogatások juttatására szavaznak, semmint beruházásokra.
"Ezt én nem fogadom el. Kértem, álljanak elő az állami vállalatok átszervezésének tervezetével, ezt még nem kaptam kézhez, emiatt a büdzsétörvénybe foglaljuk az intézkedéseket" - mondta Cîţu.
Kevés kivétellel minden miniszter nagyobb büdzsét kért tárcája számára a korábbi év költségvetéséhez képest, és nagyjából teljesült is a kérésük, magyarázta Cîţu, és nyomatékosította, hogy ennek fejében "teljesítményt és hatékonyságot vár el" tőlük. Az év közepén felméri a miniszterek tevékenységét, az eredménytől függ majd, hogy folytathatják-e mandátumukat, vagy nem, szögezte le a kormányfő.
Túl korai még arról beszélni, hogy jelöltetné-e magát a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségére, fejtette ki Florin Cîţu, hangsúlyozva azonban, hogy "bármilyen politikai kockázatot" vállal annak érdekében, hogy Romániát sikerüljön a helyes irányban tartani.
"Túl korai még erről beszélni. Én jelenleg bármilyen politikai kockázatot vállalok annak érdekében, hogy Románia jó irányba haladjon. Bármi is legyen ennek politikailag az ára" - szögezte le Cîţu.
Hozzátette, nem fog lemondani a 2021-es büdzsétörvényben tervezett reformokról, még akkor sem, ha ezzel esetleg megfosztja magát egy tisztségtől a PNL kongresszusán.
"Ezeket meg fogjuk valósítani az idén. Tudom, hogy politikailag kockázatot jelentenek ezek a reformok a kormányfőnek, aki felvállalja őket. Tudom, hogy nagyon sok politikai vezető félreáll ebben az időszakban, mivel a reformok megvalósítása bonyolult dolog, vállalni kell a felelősséget. Én vállalom a reformot, annak minden politikai kockázatával. (...) Vállalom a kockázatot, attól függetlenül, hogy esetleg milyen árat kell majd fizetnem ezért a PNL kongresszusán" - fűzte hozzá Florin Cîţu.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!