Cîțu: az állami szektor reformja nem halogatható tovább

Florin Cîțu miniszterelnök szerint Románia nem halogathatja tovább az állami szektor reformját, hogy erőforrásait beruházásokra fordíthassa.

Székely Hírmondó

2021. február 26., 12:252021. február 26., 12:25

A tavaly év végén hivatalba lépett jobbközép koalíciós kormány vezetője egy közösségi portálon közzétett, a román média által pénteken szemlézett bejegyzésében rámutatott: Romániát tavaly az utóbbi száz év legnehezebb válsága elé állította a világjárvány, de sikerült elkerülnie a technikai recessziót, a GDP két egymást követő negyedévi csökkenését. 2020 utolsó negyedévében pedig az EU legnagyobb gazdasági növekedését produkálta az ország.

A magánszektorban 1,4 millió munkavállalót küldtek kényszerszabadságra, de senki sem tiltakozott, megértették, hogy válság van - jegyezte meg Cîțu arra utalva, hogy Romániában egymást érik a szakszervezeti megmozdulások, amióta a kormány bejelentette, hogy 2021-ben befagyasztják a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat.

A közszférában tavaly 8 százalékkal nőttek a bérek - egyes ágazatokban 25 százalékkal, a bérköltségek megduplázódtak az utóbbi négy évben és jelenleg a GDP mintegy 12 százalékára rúgnak, miközben az uniós átlag a GDP 10 százalékára tehető - sorolta Cîțu. Rámutatott: minden előrejelzés szerint a magánszektorban az esetek többségében nem lesz béremelés, és mivel a válság nem ért véget, a kormány úgy döntött, hogy a közszférában is megmaradnak a bérek a tavaly decemberi szinten.

Hozzátette: a veszteséges állami vállalatok - büntetőkamatokkal együtt - 63 milliárd lejes adósságot halmoztak fel, ez nagyobb összeg, mint amennyit Románia idén állami beruházásokra tud fordítani.

A miniszterelnök szerint az utóbbi 30 évben a szociáldemokraták voltak azok, akik csődbe juttatták az állami vállalatokat és adósságot halmoztak fel.

"Ez tarthatatlan, reformra van szükség az intézményrendszerben, állami vállalatoknál, a nyugdíjrendszerben, a közalkalmazotti béreknél, az adóhatóságnál" - szögezte le a miniszterelnök, aki szerint 2021 a reformok és beruházások éve lesz Romániában.

A parlament ezekben a napokban tárgyalja a Cîțu-kormány 2021-es költségvetés-tervezetét, amely a GDP 7,16 százalékára rugó államháztartási hiánnyal számol, miután Románia tavaly 9,79 százalékos deficittel zárt. A több mint hétszázalékos hiánycélhoz is a kiadási előirányzatok jelentős csökkentésére volt szükség, a kormány takarékossági intézkedései ellen azonban lázonganak a szakszervezetek.

A Cîțu-kormány viszont minden korábbinál több pénzt - 61 milliárd lejt - irányoz elő beruházásokra, amelytől a tartós gazdasági növekedés megalapozását reméli.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés