
A költségvetés meg fog felelni a helyi hatóságok finanszírozási igényeinek - jelentette ki kedden Florin Cîţu miniszterelnök, miután találkozott a municípiumok országos szövetségének (AMR) vezetőségével.
2021. január 19., 16:192021. január 19., 16:19
"A helyi közigazgatás képviselői bekapcsolódnak a szociális segítségnyújtási jogok megadásáról döntő bizottságokba, és folyamatosan konzultálni fogunk velük az európai források elosztására vonatkozó dokumentumokról" - írja a kormány Facebook-bejegyzésében.
A megbeszélésen központi téma volt a koronavírus elleni oltási központok megszervezése és finanszírozása.
A kormány úgy foglalt állást, hogy a települések "fejlesztésének és modernizálásának" érdekében támogatni fogja, hogy bizonyos ingatlanok tulajdonjoga a központi hatóságoktól a helyi hatóságokhoz menjen át.
A municípiumok járvánnyal kapcsolatos kiadásai 240 millió lejre rúgtak 2020-ban, eddig 40 milliót kaptak a kormánytól, arra számítanak, hogy a különbséget az idén fogják visszakapni Európai Uniós alapokból - jelentette ki kedden Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, miután a municípiumok országos szövetségének (AMR) vezetősége találkozott Florin Cîţu miniszterelnökkel.
A megbeszélésen központi téma volt a koronavírus elleni oltási központok megszervezése és finanszírozása, valamint az oltóanyagok eljuttatása a nagyvárosokba.
Az AMR elnöki tisztségét betöltő Boc szerint a szociális szolgáltatások kérdésében sikerült egy 'nagyon jó' megoldást találni: a vonatkozó kiadások 90 százalékát a kormány, 10 százalékát a helyi önkormányzatok költségvetéséből fedezik.
A felek megállapították ugyanakkor, hogy szükség van a metropolisz-övezetekre vonatkozó törvényre, és tárgyaltak a diákösztöndíjak és a tanulók ingyenes utazását biztosító jogszabály kérdéséről is.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!