Cîmpeanu: a becslések szerint több mint 65 ezer tanulót nem tudnak lezárni az első félévben

A becslések szerint több mint 65 ezer tanuló van abban a helyzetben, hogy esetleg nem zárják le tanulmányi eredményeiket az első félévre, jelentette ki csütörtökön Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

Székely Hírmondó

2021. január 29., 08:092021. január 29., 08:09

"A legutóbbi jelentések arra mutatnak, hogy a becslések, hangsúlyozom, becslések szerint több mint 65.000 tanulónál áll fenn annak kockázata, hogy nem zárják le tanulmányi eredményeiket az első félévre. Világos, hogy ezek a tanulók azért jutottak ebbe a helyzetbe, mert bizonyos tényezők megakadályozták őket, hogy részt vegyenek az online órákon. Ugyanakkor van mintegy 280.000 diák, aki jelezte, hogy nincs eszköze, amellyel csatlakozhatna a digitális tanításhoz, vagy nincs hozzáférése az internethez" - fejtette ki Cîmpeanu a Mentsétek meg a Gyerekeket Egyesület által szervezett Hogyan kezdjük az iskolát? című kerekasztal beszélgetésen.

A miniszter szerint ez a 280.000 diák azt követően nyilatkozta ezt, miután 2020 áprilisában további 230.000 jelentette, hogy nincs számítástechnikai eszköze vagy internet hozzáférése. Ezt követően az oktatási tárca beszerzett 250.000 táblagépet, és ezzel meg kellett volna oldódnia a problémának, főként, mert a helyi önkormányzatok is szereztek be számítástechnikai eszközöket.

Ezt a helyzetet ellenőrizni kellene, szögezte le a miniszter, aki szerint az egyik magyarázat az lenne, hogy az első szakaszban azok is azt nyilatkozták, hogy van számítástechnikai eszközük, akik testvérekként többen osztoztak egy ilyen eszközön a háztartásban, vagy a szüleikét számolták be. A másik magyarázat pedig az lenne, hogy azoknak egy része, akiknek volt ugyan eszközük, kért táblagépet a miért ne legyen egy pluszban meggondolás alapján.

Az oktatási minisztérium február 4-én 60.000 laptopot kap a ROSE projekt keretében, és folyamatban vannak a beszerzési eljárások kamerák és interaktív táblák vásárlására is, tájékoztatott még Cîmpeanu.

A miniszter elismételte, hogy ő továbbra is az iskolák megnyitása, a fizikai jelenléttel történő tanítás újraindítása mellett voksol, azonban mindenképpen figyelembe kell venni a járványügyi helyzet alakulását, és a kockázatok, előnyök és hátrányok alapos mérlegelése alapján kell dönteni.

A kerekasztal beszélgetésen iskolaigazgatók, tanárok, a Tanulók Országos Tanácsának képviselői, egészségügyi szakemberek és helyi önkormányzati képviselők vettek részt.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés