A caracali ügyet év végéig lezárják - jelentette be szerdán Giorgiana Hosu, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) helyettes főügyésze.
2019. november 28., 07:532019. november 28., 07:53
A főügyészhelyettes a caracali ügy fejleményeként elmondta: őrizetbe vettek még egy negyven év fölötti, foglalkozás nélküli, iskolázatlan, nőtlen, gyakran ittasan látott, Gheorghe Dincă társaságához tartozó férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy nemi erőszakot követett el Luiza Melencu sérelmére, miután Dincă saját házába hozta a lányt.
"Nagyon fontos megjegyezni, hogy elejét vegyük a spekulációknak, hogy ez a férfi nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, és nincs kapcsolat közte és a DIICOT által vizsgált szervezett bűnözői csoportok között. Nincs olyan jel vagy bizonyíték, amely igazolná, hogy bármilyen formában részt vett volna a Gheorghe Dincă által elkövetett bűncselekményekben" - mondta Hosu.
Gheorghe Dincă beismerte, hogy július 25-én megölte a 15 éves Alexandra Măceşanut, amikor rajtakapta, hogy telefonján a 112-es segélyhívószámot próbálta hívni, majd a háza udvarában lévő hordóban elégette a testét.
Dincă azt is állította, hogy meggyilkolt egy másik, 18 éves lányt, Luiza Melencut is, aki áprilisban tűnt el, és testének maradványait a Caracal közelében lévő erdő szélére dobta ki.
Az országos igazságügyi orvostani intézet (INML) által végzett DNS-elemzést követően megállapítást nyert, hogy a Gheorghe Dincă fémhordójából származó hamuban talált csontdarabok 99,93%-os valószínűséggel az Alexandra Măceşanuéi.
Az INML az erdő közelében talált csontdarabokat is kielemezte, de a szakembereknek nem sikerült megállapítaniuk, hogy kihez tartozik a DNS, ezért a DIICOT az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) segítségét kérte.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!