
Bölönben javítják a polgármesteri hivatalnak helyet adó épület tetőzetét. Mint azt Sikó Imre polgármester lapunknak elmondta, a javítást, illetve felújítást a sepsiszentgyörgyi Baumeister cég végzi.
2021. február 23., 00:102021. február 23., 00:10
Egyelőre csak a tetővel foglalkoznak, de az épületen egyébként általános feljavítást végeznek, mi több, körülötte is megújítják a környezetet, egyebek mellett felújítják az előtte található parkolót is, melyet letérköveznek. Tizenhat autó fog majd elférni itt.
A bölöni volt huszárlaktanya épületébe 2014 szeptemberében költözött a bölöni hivatal, azelőtt a faluközponthoz közelebb székeltek, de a 2010-es pusztító árvíz után más községházát kellett keresniük. A huszárlaktanyát a hivatal ideköltözését megelőzően a felsőrákosi Zöld Út Kft. újította fel, amúgy az ingatlan a falu egyik reprezentatív épülete, több mint kétszáz éves, valamikor könyvtár és múzeum is működött benne, a 18. század második felében pedig a XI. székely huszárezred második századának adott helyett – a bölöni, kiegészítő alakulat állomásozott benne.
Bölönben hétvégén a hagyományos farsangra is készülnek, erre korábbi információink szerint, február 27-én, szombaton kerülhet sor. A hagyomány szerint a farsangolók a központi parkból indulnak délelőtt 9 órakor, aztán körbejárva a falut, ugyanoda térnek vissza, elégetve a farsangi bábukkal együtt az elmúlt tél és év minden rosszát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!