Biztonságot a család nyújt

– Mivel foglalkozol pontosan? Miért választottad ezt a pályát?

– Tizedikes koromban kezdtem el sportolni, és elég hamar fanatikussá váltam.

Vacilláltam a dietetika és a gyógytorna között, de végül a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karának a gyógytornász szakára jelentkeztem. Államvizsga után pedig hazajöttem, és most Kézdivásárhelyen dolgozom gyógytornászként. Ez olyan fizioterápiás eljárás, amellyel – a gyógytornász segítségével – különféle mozgásszervi panaszokat, sérüléseket (ortopédiai, neurológiai, reumatológiai, traumatológiai stb.) egyénre szabott mozgásterápiával kezelhetünk, szakorvos diagnosztikus vizsgálata alapján. A mozgásterápia elsődleges célja a fájdalomcsökkentés, az ízületi mozgásterjedelem javítása, növelése és a panaszok megszüntetése. 9 hónapos csecsemőtől a 70 éves korosztályig járnak hozzám gyógyulni vágyó páciensek.

Nemcsak sportolók keresnek meg különféle nyak-, hát- és derékfájdalommal járó gerincproblémákkal, gyakori a tinédzserek körében a testtartási rendellenesség, hátfájás, gerincferdülés. Foglalkozom továbbá speciális igényű gyerekekkel is. Azok a betegek, akik ágyban fekvők, vagy baleset, sportsérülés következtében tartósan immobilisak, igényelhetik azt is, hogy otthonukban lássam el őket.

– Mire kell leginkább figyelni, mind sportolók, mind más páciensek esetében?

– Az egésznek a kulcsa a fokozatosság és rendszeresség. Akik valamilyen edzésformát folytatnak, figyelniük kell arra, hogy fokozatosan növeljék a terhelést, ugyanakkor rendszeresen végezzék az edzéseket. Nem szabad egyből nagyot akarni, mert akkor jelentkeznek a sérülések, térd-, boka-, csípő-, hátfájdalmak. Bármilyen edzésformát választunk, fontos, hogy szeressük, és szívesen gyakoroljuk azt. Következetesnek kell lennünk, és bátorkodjunk inkább szakember segítségét kérni. Ugyanígy a gyógytornában is fontos a fokozatosság. Gyakran találkozom olyanokkal, akik 2–3 alkalom után várják a teljes felépülést. A gyógyuláshoz nagyban hozzájárul a lelkesedésünk, a hozzáállásunk is, de a folyamat függ attól is, mióta áll fenn az adott probléma.

– Miért tanultál külföldön és miért jöttél haza?

– Már amikor eldöntöttem, hogy ezzel akarok foglalkozni, tudtam, hogy Magyarországra megyek tanulni, de végül hazaköltözöm. Sosem vonzott, hogy itthon menjek egyetemre. Nem azért, mert nem bíznék meg az oktatásban, csak tapasztalatot akartam gyűjteni, megismerni egy másfajta oktatási formát. És nem bánom, hogy Pécsre mentem, meg vagyok elégedve, nagy hangsúly volt a gyakorlaton, végzősként mindenféle beteggel dolgoztunk a kórházban, ami adott egy olyan magabiztosságot, gyakorlati tudást, amelynek segítségével nem félek most attól, hogy milyen kórlappal jönnek hozzám páciensek. Viszont tudtam, hogy hazajövök. Nekem nem a megélhetőség, hanem elsősorban a család adja a biztonságot. Nem tudom elképzelni, hogy csak ünnepekkor találkozzak szüleimmel, testvéreimmel. Ők támogatnak, mindig mindenben számíthatok rájuk. Talán az a legfontosabb egy karrier elindításában, hogy vannak a hátam mögött, akik 1–2 bátorító szóval segítenek.

– Milyen további terveid vannak a szakmáddal kapcsolatban?

– Terveim szerint két éven belül szeretném bővíteni a rendelőmet egy rehabilitációs központtá. Mindezt önköltséges úton, mivel a pályázatos dolgokat nem igazán szeretem, a papírmunkát stb. Ehhez mindenképpen kellene még szakember mellém, hiszen egyedül nem tudnám csinálni. Valamint eszközöket is kell vásárolni, amelyek iszonyatosan drágák. De úgy vagyok a tervekkel, hogy ha egyszer kiforrt bennem, akkor addig motoszkál, ameddig meg nem teszem az első, majd a következő és következő lépést a megvalósítás érdekében.