Bizalom nincs!

Hihetetlennek tűnt, amit évekkel ezelőtt mesélt egy fiatal, aki az Orvostudományi Egyetemre felvételizett. Lehetett magyar nyelven szóbelizni, de úgy, hogy a román felvételiztető mellett ott ült az ugyanolyan rangú és beosztású magyar felvételiztető, s szóról szóra fordította, ami magyarul elhangzott. Persze, az sem volt szívderítő, hogy tantárgyversenyeken sok helyen a díjazásra méltó magyar nyelvű dolgozatokat le kellett fordítani hivatalos nyelvre, hogy a román anyanyelvű javítók döntsenek a dolgozatok milyenségéről.

Most itt állunk tanácstalanul, ledöbbenve: a tankönyvek megszülethetnek ugyan magyarul, de azt csak abban az esetben fogadják el, ha lefordítják románra. Illetve akkor lesz magyar nyelvű tankönyv, ha a román nyelvű tankönyveket lefordíttatják a kiadók magyarra. Ez nem csupán időigényes, hanem etikátlan is: valakik nem bíznak meg azokban a magyar tanártársakban, akik ugyanannak a tantervnek alapján megírhatnák anyanyelvükön a tankönyveket.

Találkoztunk már lefordított tankönyvekkel, sok közülük elemi tartalmi és helyesírási hibával tarkított munka volt. Persze, semmi gond a fordításokkal, ha az eredeti valóban kiváló teljesítmény, ám miért nem adható esély olyan magyar pedagógusnak, aki akár szerény anyagi juttatásért is neki veselkednék, hogy matematika, fizika, kémia és más tankönyvet írjon?

S hogy miért veszett el a bizalom, hisz évekkel ezelőtt születtek magyar anyanyelvű tankönyvek magyar anyanyelvű szerzőktől? Úgy néz ki, a balhét úgymond az váltotta ki – milyen „kiváló”ok és magyarázat –, hogy a pár évvel ezelőtt megjelent A székelység története címűt tankönyvnek is megjelölték. Az igaz, hogy kár volt ezt az egyébként érdekes és figyelemre méltó művet tankönyvként is kézbe adni, annyira tömény, adatokban annyira gazdag, hogy felesleges volt a gyerekeket ennyi mindennel terhelni, s mások számára célpontot állítani. Egyébként, hasonló bizalmatlanságot éltünk meg a múlt rendszerben is: a diákok néptáncegyüttesével az országos verseny döntőjére készültünk, amikor értesítettek, hogy minden szót, ami a színpadon elhangzik, le kell fordítani románra. Így született meg a Plânge fata în portiță kezdetű, a Sír a kislány a kapuban gyönyörű magyar népdal román változata. Hogy végül ki volt a nevetséges, az-e, aki lefordíttatta, vagy az, aki lefordította, nehéz eldönteni. Maga az ügy mindenképp nevetséges. Mint ahogy jelen esetben ez a tankönyvfordítósdi is. Számunkra viszont tragikus…