
Tetemes, 60.000 lejes bírságot rótt ki egy Kovászna megyei, andezitkő feldolgozásával, vágásával foglalkozó cégre a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Őrség, a Vízgazdálkodási Igazgatóság (SGA) részéről érkezett bejelentés nyomán. A munkások tevékenységük során véletlenül beszennyezhették az Olt vizét, az említett büntetést azonban a környezetvédelmi engedély hiánya miatt kapta a cég, az esetet még vizsgálják.
2022. február 22., 00:052022. február 22., 00:05
Múlt héten végeztek terepszemlét az érintett cég működési telephelyén a környezetvédelmi őrség munkatársai, az ellenőrzések során megállapították, hogy az andezitkő megmunkálása során keletkező szennyvíz közvetlenül az Oltba ömlött. A vízgazdálkodás szakemberei mintát is vettek a vízből, amelynek elemzését követően igazolják vagy cáfolják a szennyezés tényét. Azt már most tudni lehet, hogy nem folyt nagy mennyiségű szennyezett víz az Oltba, és nem jegyeztek halpusztulást.
A környezetvédelmi őrség részéről Lucian Cândea nyilatkozott, elmondta: vélhetően egyszeri alkalomról lehet szó, ám az incidens következményei a vízminta vegyelemzése után lesznek világosabbak. Szerencsés, hogy időben megállították a szennyezett víz folyóba jutását, tette hozzá. A területen több cég is foglalkozik andezitfejtéssel, az érintettnek azonban nem volt erre környezetvédelmi engedélye. A bírság mellett felfüggesztették a cég működési engedélyét is ameddig be nem szerzi a szükséges hatósági engedélyeket.
Kovászna megyében az elmúlt években nem jegyzetek súlyos vízszennyezési eseteket, több évvel ezelőtt halpusztulás fordult elő Barót, illetve Bodzaforduló környékén, ám a vizsgálatok során megállapították, hogy ezeket az incidenseket oxigénhiány okozta. Olykor előfordul, hogy túlfolynak a szennyvízcsatornák, ám nem olyan mértékben, hogy az kárt tenne a halállományban, részletezte a környezetvédelmi szakember. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!