Bíróság elé vitte a Michelin francia éttermi kalauzzal való ügyét Marc Veyrat híres francia séf, mert legutóbb csak két csillagot kapott a korábbi három helyett La Maison des Bois nevű étterme.
2019. november 28., 10:462019. november 28., 10:46
Ritkának számít, hogy valaki nyíltan fellázad az éttermi kalauz minősítése miatt, a Francia-Alpokban található Manigod településen működő étterem mesterszakácsa azonban januárban feljelentette a szerkesztőket. Ügyvédje útján követelte, hogy bizonyítékokkal igazolja a kalauz szemléit, gasztronómiai kompetenciáját, értékelési módszereit, amelyek alapján erre a döntésre jutottak.
Az éttermet, mely 2018-ban kapta meg harmadik csillagát, egy évvel később minősítették vissza – Emmanuel Ravanas ügyvéd szerint – „minden előzetes figyelmeztetés nélkül”, pedig a konyhában csapat szinte ugyanaz volt. Hallatlan dolog az ételkritika történetében – véli az ügyvéd.
Ravanas szerint márciusban védence értekezletet tartott az étteremkalauz igazgatójának, Gwendal Poullennec-nek a jelenlétében. Ezen a séf szemére vetették, hogy fésűskagyló helyett a Genfi-tóból származó menyhalmájat tálaltak fel, és brit cheddar sajtot tett az egyik ételbe, holott folyton azzal henceg, hogy csak a szülőföldjén készített sajtokat használja. Veyrat, aki ezt határozottan tagadja, kérte, hogy a kalauz vonja vissza minősítését, ám az ezt megtagadta, ez után fordult bírósághoz.
A 69 éves séf állítása szerint depresszióba esett étterme visszaminősítése után, és egy eurós jelképes kártérítést követel az elszenvedett sérelemért. A leminősítés óta ugyanakkor 10 százalékkal nőtt az étterem forgalma a Michelin-kalauz ügyvédje, Richard Malka szerint, aki reklámfogásnak tartja a séf kezdeményezését. Ha a bíróság a séf javára dönt, milyen étel-, irodalom- és filmkritikus mer majd nem remegő tollal írni – érvelt Malka, aki úgy vélte, hogy az éttermi kalauz eljárása csak a Michelinre tartozik.
A Michelin-kalauz a joggal való visszaélésre hivatkozva 30 ezer eurót (10 millió forint) követel a séftől. Az ügyben december 31-én hirdetnek ítéletet.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!