
Ma, február 21-én 19 órakor Budapesten, az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központban kerül sor a Nem vagyok, csak mások látnak, József Attila szövegeiből készült előadás bemutatójára.
2022. február 21., 00:082022. február 21., 00:08
A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült produkció létrejöttét és a februári előadásokat a Nemzeti Kulturális Alap- Színházművészet Kollégiuma támogatta, így a bemutató előadások után, március 1-én és 3-án 19 órakor a sepsiszentgyörgyi közönség az unitárius templom konferenciatermében találkozhat a társulat legújabb színházi kísérletével.
Az előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok, hogy a nézőkkel közösen megszülethessen egy személyes találkozás József Attilával. Az előadás egyik célja, hogy közösen fedezzük fel újra a költő verseit, a szövegeiből áramló érzésvilágot, gondolatait, amelyek lehetőséget kínálnak az önmagunkkal való találkozásra. A közel 60 perces előadásban a József Attila versei mellett elhangzanak részletek az általa írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is, utána pedig egy interaktív közönségtalálkozóra kerül sor.
Az előadás szövegkönyvéből, a járványhelyzetre való tekintettel, az elmúlt évben Magamban bíztam címmel egy kísérleti versfilmet készített az Osonó, amely Közép-Európa legnagyobb szemléjén, a Kaposváron megrendezett XX. Jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztiválon, versfilm kategóriában második díjban részesült. A filmes adaptációt, középiskolai nem-formális oktatási tevékenységként osztálytermi rendhagyó irodalomórák keretében használta fel a társulat.
Az Osonó Színházműhely másfél év után, a hétfői bemutatóval tér vissza a színházi projektekhez. A budapesti előadásokat követve megkezdődnek az társulatra jellemző turnék, így a produkció látható lesz magyarországi, erdélyi és vajdasági városokban és kistelepüléseken egyaránt, de középiskolákban is osztálytermi előadásként.
Az előadás teasere az Osonó Színház YouTube-csatornáján tekinthető meg.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!