„Egy jó könyv beránt a világába”

- Mivel töltötte a költészet napját?

– Azt hiszem, különösen szerencsések voltunk, hogy idén a járványhelyzet megengedte, hogy itt, Kézdivásárhelyen ne csak online, hanem élőben is megünnepelhessük a költészet napját. A Címtelen föld című, fiatal erdélyi költőket felsorakoztató antológia bemutatóján vettem részt.

– Ilyenkor tudatosul az íróban, hogy mit jelent számára az írás, a művészet?

– Az ünnep mindig jó alkalom a lassításra, a számvetésre, számomra most mégsem ezen volt a hangsúly. Úgy érzem, az utóbbi egy évben felértékelődött a találkozások mivolta. Addig természetes volt, hogy a távolabb élő barátokkal, rokonokkal, vagy épp írótársakkal elég gyakran találkozunk, most viszont sokkal nehezebb egybegyűjteni embereket, ezért – ha időnként sikerül – az sokkal intenzívebb élmény. Én most ennek az együttlétnek, együtt gondolkodásnak örültem igazán.

– Ön mit ad az írásai által az embereknek?

– Erre nehéz lenne konkrét választ adni, hiszen az olvasás egy intim folyamat. Éppen abban rejlik a szépsége, hogy az olvasott mű mindenkiben másképpen születik újjá.

– Mi a legújabb kedvenc idézete, amit szívesen megosztana az olvasókkal?

– Nem szoktam idézettekre vadászni, de a héten Roger Scruton brit filozófus egy könyvét forgattam, és megmaradt belőle egy passzus. „A ’baloldal’ kifejezés újkori használata az 1789-es francia rendi gyűlés napjaiból ered, ahol a király jobbján a nemesség ült, a balján pedig a harmadik rend [a polgárság]. Éppenséggel lehetett volna fordítva is. Egyébként fordítva is volt mindenki szemszögéből, az egy királyt kivéve. Mindazonáltal a ’baloldali’ és a ’jobboldali’ jelző mindmáig velünk él, és az általuk jelzett különbségtétel a legkülönfélébb politikai rendszerekben használatos.” Azért tetszett meg nekem ez a pár sor, mert a dolgok esetlegességét villantja fel. Úgy látom, bármennyire szilárdnak is hiszünk akadályokat és különbségeket, végső soron az emberi tapasztalat ugyanaz, mind esendőek és sokszor kiszolgáltatottak vagyunk, és amikor ezt éppen nem érzékeljük, az a sors kegyelme.

– És ez inspirálja a mindennapi életben is?

– Igen. Pont az esetlegesség és emberi esendőség, amire az előbbi válaszban is kitértem. A véletlenek lehetősége, a spontaneitás most kicsit kiveszett az életünkből, ennek a hiányát alkotóként is érzem, de nem csak, hiszen az visz egy kis színt az ember életébe, anélkül fárasztóbbak a mindennapok.

– Dolgozik új könyv kiadásán?

– Az utóbbi időben különálló novellákon dolgoztam, egy újabb kötet gondolata csak most kezd körvonalazódni bennem, úgyhogy még időbe fog telni, amíg formát ölt.

– Mi az, ami boldoggá teszi?

– Szerencsésnek mondhatom magam, mert inkább derűlátó alkat vagyok, sok apróságban lelek örömöt, és azt hiszem, ezeknek az apróságoknak az összege adja a boldogságot. Most például a tavaszi virágokat várom ujjongva. Kolozsváron a Monostor negyedben laktam, a kommunizmus alatt épült, tipikusan arra a korszakra jellemző betonrengeteg, viszont a tömbházak előtti tenyérnyi kerteket nagy gonddal ápolja egy-egy lakó. A buszmegállóba menet minden reggel elhaladtam egy ilyen kert mellett, ahol tavasszal egy bő hónapon át lila-sárga kankalinszőnyeg borított mindent. Néhány évvel ezelőtt „loptam” onnan pár tövet, hogy az itthoni kertünkbe ültessem el, és habár még el kell telnie pár évnek, hogy ugyanúgy, szőnyegként folyják be az egész kertet, idén már hódítóútra indultak, sok színes halmocska van a fűben. Erre például minden nap rá tudok csodálkozni. De ugyanígy tudok örülni egy-egy jó beszélgetésnek, jól sikerült mondatnak vagy gyógyszerészként egy eltalált kezelésnek is.

– Mire a legbüszkébb eddigi pályafutása során?

– Ez folyton változik, az ember mindig az éppen befejezett munkának vagy legutóbb kapott díjnak örvend leginkább. Ez esetemben a Romániai Írók Szövetségének a Debüt-díja, amit tavaly ősszel vehettem át. Különösen jól esik az olyan valakitől kapott elismerés, aki nem ismer személyesen; ilyen Márton László laudációja, amely a budapesti Írók Boltja Könyvösztöndíjának odaítélése alkalmából készült.

– Milyen egy jó író? És milyen egy jó könyv?

– Egy jó könyv beránt a világába, ami ízes, illatos, tapintható, együtt lehet lélegezni a „lakóival”, megengedi, hogy megless titkokat, de csak annyit, hogy rájöjj, mi mindent nem láttál még; aztán úgy enged utadra, hogy egy pillanatig él benned az illúzió, hogy általa más ember lettél. Jó író, aki ezt meg tudja csinálni legalább egyszer.