
Baconban úgy tűnik, reményekkel teli új év kezdődött, legalábbis ez a következtetés vonható le a polgármesteri hivatal által tervezett beruházások alapján.
2021. január 20., 00:062021. január 20., 00:06
Érdeklődésünkre a község elöljárója, Simon András elmondta, hogy Bukarest jóváhagyta azt a pályázatukat, ami a község területén, a közigazgatásilag hozzá tartozó falvakat is beleértve, tíz kilométer mellékutca modernizálását tenné majd lehetővé.
– Ha ezt a projektünket végigvisszük, büszkén mondhatjuk el, hogy Bacon község nemcsak Erdővidék, de talán a megye, sőt az egész régió legfejlettebb települései közé tartozik az utak tekintetében – hangoztatta.
A polgármester a gépkocsivezetők és a lakók türelmét kéri a Nagybaconban, a főúton jelenleg is zajló munkálatok miatt, de mint részletezte, munka nélkül nincs fejlődés: helyenként új alapozást készítenek, az út melletti patak felől pedig támfalat építenek.
Bacon község szemmel látható haladást ért el Simon András polgármestersége alatt, de az elöljáró nem dől hátra: azt mondta új mandátumában is rengeteg jó terve van. A községközpontban egyelőre csak a háziorvos hiánya okoz fejtörést: még nem került, aki elfoglalja a már néhány hónapja megüresedett posztot, és átvegye a jól felszerelt rendelőt és a több mint 2000 pácienst.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!