Az utolsó Műsor

A beszélgetés a színház Facebook-oldalán található linken követhető, ugyanitt a korábbi részek is elérhetőek 4 dolláros áron, amit a link aktiválásakor bankkártyáról lehet kifizetni.

Kónya-Ütő Bence kabalakutyája, Snoopy segítségével vág bele a műsorvezetői feladatkörbe, és olykor a megszokottól eltérő kérdéseket is megfogalmaz, melyek üdítően hatnak ebben az utolsó részben.

Vass Zsuzsanna öt éve került Sepsiszentgyörgyre, miután pályájának egy nagyon meghatározó időszakát kolozsvári alternatív társulatoknál töltötte, és Szegeden is szerencsét próbált. Bevallása szerint az általános iskolában nagyon nehéz volt megszólalnia nagyobb hallgatóság előtt, és jelenleg is inkább befelé forduló személyiség, mégis sikerült megtalálni a helyét ebben a szakmában. Látszólag félénk, visszahúzódó, nem törekszik túlságosan a reflektorfénybe, de ő a társulat világutazója, aki egyedül szokott távoli szigetekre kirándulni, és a magánytól fél a leginkább.

Nemes Levente olyan kaliberű színészegyéniség, és olyan fontos szerepet tölt be a Tamási Áron Színház életében, hogy szinte lehetetlen néhány kérdés által felvázolni az életpályáját, Kónya-Ütő Bence mégis megpróbálja. Az idős színész gyermekkoráról, marosvásárhelyi éveiről, a sepsiszentgyörgyi színházhoz való átszerződéséről, az itteni munkáját megelőző nagy elhatározásáról, a gyergyószentmiklósi Figura társulat Szentgyörgyre hívásáról, a színjátszás művészetként való felfogásáról és annak valódi küldetéséről mesél a műsorban. Bevallása szerint az életútját végigjárta, feladatait képességei szerint elvégezte, nincs hiányérzete.

Pálffy Tibor nehéz betegségen esett át a felvételt megelőzően, de csakhamar feloldódik, megnyílik beszélgetőtársa előtt, és a tőle már megszokott őszinteséggel, mélyreható önreflexióval boncolgatja a felvetett témákat. Lelkesen mesél színészi indulása izgalmairól, örömeiről, a szentgyörgyi társulaton belüli „hangsúlyemelő bajnok” voltáról, arról, hogy ma is nagyon sokat jelent számára a színház, de valamikor egészen „színházőrült” volt. Megtudhatjuk róla, hogy miután évtizedeken át rendkívül sok főszerepet eljátszott, jelenleg rendez, tanít, és a színházcsinálás új lehetőségeit kutatja. Szeretne bátrabb lenni a kísérletezésben, de ezt a szándékát állandóan megkérdőjelezi benne valami, talán a korral járó kényelem vagy rezignáltság.

D. Albu Annamária az utolsó műsor utolsó vendége, Nemes Levente szerint egy „dilinyós, csiricsáré nőci, aki azonban szép dolgokat mutatott a színpadon”. Mint megtudhatjuk, már iskolás korában színész szeretett volna lenni, de lebeszélték róla, aztán évek múltán egy hirdetés alapján jelentkezett felvételire Bocsárdi László gyergyószentmiklósi társulatába. Szerinte az őszinteség volt az egykori Figura társulat igazi összetartó ereje, mely mindig segített tisztázni a felmerülő problémákat. Szentgyörgyi éveiről, itteni kedvenc alakításairól, a szerepekre való rákészülésről, félelmeiről, de magánéleti történetekről, például férjével való megismerkedéséről is vall a beszélgetés során. A műsorzáró dalt is az ő előadásában hallhatjuk.

A zenét ezúttal a Jazzpar feat Perkucigo szolgáltatja, ezúttal is Nemes Levente gondolatai indítják a beszélgetéseket, és a torpedó játék sem marad el. Búcsúzóul Pálffy Tibor felvet egy megfontolandó ötletet: „csak bátorítani tudnám a szervezőket, hogy bővítsék ki ezt a műsort, mert én hiszek a beszélgetésekben”.