Az utaknak értelme van…

Pedagógussorsok, bejárt és bejáratlan utak, hivatás és elhivatottság, tervek és életre kelt álmok… Mindezekről esett szó kedden délután azon a Puskás Tivadar Szakközépiskolában rendezett megható, szép ünnepségen, amelyen huszonnégy pedagógusnak nyújtották át az RMPSZ Kovászna megyei szervezete elnöksége által odaítélt életműdíjat.

Évente ismétlődő esemény ez immár legalább negyedszázada, s hiszem, hogy nem is akad el időhiány avagy akadékoskodók miatt, mert talán az egyetlen alkalom, amikor az évtizedekig végzett kitartó pedagógusi munkát ilyenképpen maguk a kollégák jutalmazzák. A javaslatok ugyanis leg­inkább azoktól az iskoláktól érkeznek, ahol a jelölt annyi időn át oktatott, nevelt, s a szigorúan vett, becsületesen végzett katedrai munka mellett időt szánt a szélesebb körű, az egész településre kiható foglalatosságra, akár úgy, hogy belemerült a tudományos kutatásba, akár úgy, hogy színjátszást vezetett, zenélt és kórust vezényelt, táncosokat okított, a faluközösség ügyes-bajos dolgait egyengette. Mert munka mindig volt, s gond is elég, és ahol a település vezetése bízott a pedagógusokban, ott ezek a nehézségek mindig könnyebben megoldhatóbbakká váltak.
„Az utakat sokáig nem érti meg az ember… Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová… De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” Márai Sándor sorai nemesítik azt a kiadványt, amely erre az alkalomra készült, s mely tartalmazza a huszonnégy méltatást, azokat a rövidebb-hosszabb írásokat, amelyeket elismerésképpen egykori vagy jelenlegi munkatársak fogalmaztak meg, s amelyekből kiderül, hogy milyen gazdagságot hagytak vagy hagynak örökségként az őket követő nemzedékekre. Pedagógusi életpályák rajzolódnak ki, sokak által alig vagy egyáltalán nem ismert utak sorjáznak elő az írásokból, s milyen megható azt hallani, a méltatás megfogalmazói bizony ragaszkodnak ahhoz, hogy személyesen olvassák, mondják el mindazt, amit követendőnek, megszívlelendőnek, példának tekintenek a méltatott pedagógus életéből. Ezért is volt olyan felemelő, rendkívül közvetlen ez az esemény, mert az elhangzott mondatok mögött ott állt a két ember, a méltatott és a méltató – ez utóbbi pedig egy-egy pedagógusi közösség tiszteletét, megbecsülését tolmácsolta. Ezt hangsúlyozták a rendezvényen jelen lévő meghívottak is, Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke, Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője, az RMPSZ székelyföldi alelnöke.
Természetes dolog, hogy név szerint is megemlítjük a kitüntetetteket: Balázs Béla tanár, Bálint Sámuel oktatómester, Balogh László tanító, Jancsó Árpád tanár, Kövér Margit tanítónő, Nagy Márta Edit óvónő, Rabocskai László tanár, Sebestyén Piroska tanár, Török Sámuel tanító, Tulit Ilona tanár (mindannyian Sepsiszentgyörgyről), Dezső Ilona óvónő, Ilyés Szilvia tanár, Molnár Mária tanár (mindannyian Kézdivásárhelyről), Urák Gyöngyvér tanár (Barót), Jakab Jolán tanár (Szentkatolna), Nagy Lenke tanár (Réty), Németh Erzsébet tanítónő (Magyarhermány), Rádu Ibolya tanítónő (Felsőcsernáton), Réthy József tanító (Páva), Szabó Csilla tanítónő (Bardoc), Szuhánszky Éva tanár (Kommandó), Tusa Anna tanár (Székelytamásfalva), Veres Erzsébet tanítónő (Uzon).
Hatodik alkalommal adták át a Korodi Hajnalka-díjat, mely kitüntetést az érdemli ki, aki éveken át nagyon sokat tesz a közösségépítésben, országos, nemzetközi hírűvé emeli annak munkáját, munkásságát. Ebben az évben ennek birtokosa lett Dimény Olga sporttanár Barótról, aki a baróti táncmozgalmat egész Európában ismertté, elismertté tette.
Az ünnepség kezdetén a Benedek Elek Napközi Otthon óvodásai meglepetéssel szolgáltak: titokban, a szomszédos óvó néni segítségével készültek fel saját óvó nénijük, Nagy Márta Edit köszöntésére. Meglepetés volt Rápolti Irma zenetanár tanítványainak zongorajáték-ajándéka is.