
A koronavírus-járvány által a kelleténél több ideig számítógép elé kényszerített gyermekek fokozottan ki vannak téve a világhálón rájuk leselkedő veszélyeknek – hívja fel a sepsiszentgyörgyi Ady Endre és Gödri Ferenc-iskolák V–VIII. osztályos tanulói szüleinek figyelmét Fazakas Ildikó iskolapszichológus.
2021. január 27., 00:102021. január 27., 00:10
A mentálhigiénés szakember a lehetséges zaklatási formák felsorolásán túl megoldásokat is javasol ezek megelőzésére, illetve megszüntetésére és következményeik enyhítésére.
Fazakas Ildikó szerint a világhálón történő zaklatás a hagyományossal szemben nem feltételez személyes találkozást, így az elkövetője bárhonnan, bármikor elérheti az általa kiszemelt célszemélyt, és még akkor is árthat neki, ha az illető történetesen nincs is jelen az adott felületen. Gondoljunk csak a közösségi oldalakon, illetve ott kialakult csoportokban leírható nyilvános bejegyzésekre, amelyekkel ország-világ előtt meg lehet bárkit rágalmazni, szégyeníteni, akár névtelenül is. Az elkövető ráadásul a tettei által kiváltott hatással sem szembesül (például, ha az érintett elsírja magát), ezért a visszatartó erőként ható együttérzés sem alakulhat ki benne az áldozat iránt.
Az online zaklatás az úgynevezett „groominggal”, vagyis becserkészéssel és behálózással indul. Ennek elkövetői egy általuk jól felépített terv alapján, huzamosabb időn át vadásznak a közösségi oldalakon fellelhető lányok vagy fiúk közül általuk kiválasztottra. A bizalmukba férkőznek, személyükre vonatkozó adatokat csalnak ki tőlük, és a világhálón keresztül bevonják szexuális játékaikba. Végül még személyes találkozóra is ráveszik őket, hogy a képzeletbeli világ után kihasználhassák őket a valóságban, akár több alkalommal is.
A következő lépést a szakirodalom „szexting” elnevezés alatt tartja számon és kihívó, általában saját magát ábrázoló félmeztelen vagy meztelen fényképek, videók, valamint érzéki tartalmú szövegek elküldését érti alatta. A célszemélyt így veszik rá, hogy hasonlóan cselekedjék, ezt megtéve pedig zsarolhatóvá váljék, amit az erre vetemedők gátlástalanul ki is használnak.
A világhálón gyermekeinkre leselkedő veszélyforrások között említendő továbbá a trágár nyelvezet (flaming), bántó üzenetek küldése (harassment), pletykák, rágalmak terjesztése (denigration), személyiséglopás (impersonation) és a fenyegetés (cyberthreats). A sor azonban ezzel még nem ért véget, ugyanis járványhelyzetben az online bántalmazásnak egy új formája, a víruszaklatás is megjelent. Ez alatt a megfertőzöttek megszégyenítése, megalázása, vagy a koronavírussal kapcsolatban más véleményen lévők kicsúfolása és kiközösítése értendő.
A zaklatások következményei azok módjától, rendszerességétől és az áldozatok életkorától, beállítottságától függnek. Csökkenni kezd az önértékelésük és összpontosító-készségük, szorongás és zavartság lesz úrrá rajtuk. Zárkózottabbá válnak, egyedüllétre vágynak, étvágytalansággal és rossz közérzettel küzdenek, hirtelen romlani kezdenek a tanulmányi eredményeik. Súlyos esetekben, a tizenéveseknél már megjelennek az önkárosítás bizonyos formái, a dohányzás, alkohol és tudatmódosító szerek fogyasztása. Emellett az önmarcangolásra és öncsonkításra való hajlam, de végső elkeseredettségében öngyilkosságba is menekülhet a kamasz.
Az internetes zaklatás teljes megszüntetése a mai, számítógépfüggő világban lehetetlen, viszont a helyzet ismeretében és ennek megfelelő kezelésével káros következményei enyhíthetők. Ennek legfontosabb feltétele a bizalmi légkör kialakítása szülő és gyermek között, hogy az utóbbi bátorkodjon a világhálón szerzett negatív élményeiről és tapasztalatairól beszámolni. Ezekről tudomást szerezve pedig ne essünk előtte kétségbe, hanem higgadtságot tanúsítván segítsünk neki a védekezésben. Például a nemkívánatos személyeknek a közösségi oldalról való letiltatásával az üzemeltető által, indokolt esetben pedig a bűnüldöző szervekhez való fordulással. Hiszen a szexuális tartalmak, fényképek és videók terjesztése, valamint fenyegetés, zsarolás, öngyilkosságra való bátorítás bűnténynek minősül. Ugyanakkor ne feledjük, hogy mindezek következtében a gyermekünk nagy valószínűséggel lelki sérülést szenvedett, ezért kérjük szakember segítségét ennek begyógyításához!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!