Jótékonysági évtervező workshopnak ad helyet szombaton, január 23-án a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház.
2021. január 22., 00:132021. január 22., 00:13
Mint Torma Vera, a Diakónia Alapítvány családsegítő és gyermekjóléti ágazatának vezetője elmondta, már korábban is együttműködtek coachokkal, trénerekkel, tavalyi meghívottjuk, Ács Zoltán által kerültek kapcsolatba a korábban Sepsiszentgyörgyön segédlelkészként szolgáló Rátoni Botonddal, és ennek eredményeképpen szervezték meg az évtervező műhelymunkát. A személyenkénti 65 lejes belépő 40%-át ajánlotta fel adományként az előadó, és ez nagyon jól jön, mert a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal együtt szervezett Generációk a közösség szolgálatában program költségvetése még igen foghíjas: 4000 eurós saját önrészt kell biztosítaniuk ahhoz, hogy a Margit Királyi Alapítvány pályázati támogatását elnyerjék, ebből Csernátonban bővítik a hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett délutáni oktatás programjait, bevonva a tudásukat szívesen átadó nyugdíjasokat is.
Rátoni Botond elmondta, ma széles körben jellemző, hogy az emberek jövőkép nélkül élnek. Ő mindenkit arra biztat, merjen nagyot álmodni, ők a képzésen egy munkafüzet segítségével megtanulhatják céljukat megvalósítható, apró lépésekre lebontani. Jellemzően a 25–35 éves korosztály szokott részt venni a képzéseken, akik tudják, hogy versenyhelyzetben csak az elsajátított tudás nyújthat nekik előnyt. A szombaton 11–14 óra között tartandó műhelymunkára a Jótékonysági évtervező workshop Facebook-oldalon levő űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!