
Az Európai Unió tagországai megállapodtak pénteken arról, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően új színkódot vezetnek be az olyan térségek megjelölésére, ahol kiugróan magas a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. január 30., 10:242021. január 30., 10:24
Az új színkód - a sötétvörös - bevezetése azért szükséges, mert jelenleg szinte egész Európa a magas fertőzési kockázatot jelző - vörössel jelzett - kategóriába tartozik. A sötétebb árnyalat az EU szerint alkalmasabb a járvány szempontjából legkockázatosabbnak ítélt régiók megkülönböztetésére, és célzottabb intézkedések bevezetését teszi lehetővé a gócpontokon belül.
A sötétvörös zónába azok a régiók tartoznak, ahol a fertőzöttek napi száma 100 ezer emberre vetítve legalább két héten keresztül folyamatosan meghaladja az 500-at.
A nagyköveti szintű értekezleten az uniós tagállamok kormányai arról is megegyeztek, hogy szigorúan óva intik minden nem elengedhetetlennek minősülő utazástól állampolgáraikat, az Európai Bizottság azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a kulcsfontosságú személy- és áruforgalomra semmilyen korlátozás ne vonatkozzon.
A tagországok közül Belgiumban a kormány döntésének értelmében már január 27. és március 1. között megtiltottak minden olyan utazást, amelynek célja nem minősül elengedhetetlennek.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!