
Az Erdővidékhez tartozó, Brassó megyei Apácán február 13-án, szombaton tartották a télbúcsúztató farsangot, amitől azonban a tél nem ijedt meg olyan nagyon, hiszen a falu központjában, a Nagyszer utca 462. szám alatt gyülekező maskarásokat igencsak zimankós idő fogadta: a jókedvet viszont a szél és a csípős hideg sem tudta megtörni.
2021. február 15., 00:062021. február 15., 00:06
A portán javarészt fiatalok várták a farsangi menet indulását, tőlük tudtuk meg, hogy először a Felszeget keresik fel vidám kóborszekerükkel, majd végigmennek a falu főutcáján, aztán végül összeülnek egy közös ebédre, úgy vetnek véget a farsangi napnak a fiatalok. Bált is rendeztek volna, de idén, a pandémia miatt ez nem volt lehetséges.
Apácán, felütve korabeli népszámlálási adatokat, kissé keserűen állapíthatjuk meg, hogy a száz évvel ezelőtti 80%-os arányhoz képest, a falu magyar lakosságának aránya ma már csak 35%. Valószínűleg ez okozhatta azt is, hogy a tavaly ősszel lezajlott helyhatósági választásokon az RMDSZ-es Bölöni László már nem tudott polgármesterként újrázni, helyét a Nemzeti Liberális Párt jelöltje, Drăgan György vette át. Mindezt csak azért mondjuk el, mert Drăgan polgármester is ott volt a farsangi menet indulásánál, de csak románul szólt a jelenlevőkhöz, ahogy természetesen, Adrian-Ioan Veștea, Brassó megye tanácsának elnöke is, aki szintén jelen volt.
A két elöljáró, miután megbizonyosodtak arról, hogy mindenki rájuk figyel, elmondták, hogy Apáca lakói számára nagyon fontosak a hagyományok, s ezeknek a hagyományoknak a megőrzéséért, úgy ahogy választási kampányukban is megígérték, ők tenni fognak.
Ioan Veștea azt mondta, öröm számára jelen lenni ezen a hagyományos apácai ünnepségen, reméli, annak meglesz az eredménye is, éspedig Apáca lakói a téllel együtt elűznek minden gonoszt életükből, és jó, eredményes évnek néznek elébe.
A rövid megnyitó után rázendítettek az indulókra a közben megérkezett fúvószenészek is, a traktor vontatta nádfedeles, pikáns képekkel díszített kóborszekér pedig a lovas testőrök, a magukat „tullusoknak”nevező fiatalemberek, az összeláncolt, subát viselő „medvék” és a hajcsár kíséretében megindultak falubejáró, vidám útjukra.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!