Anya és lánya a művészetben

Február 22-én, kedden 18 órától nyitják meg a Vigadó Művelődési Ház galériájában Liana Tripșa és Silvia Tripșa, anya és lánya közös kiállítását. Silvia már gyerekkorában kísérletezett a festéssel, a vágásokkal és fényekkel, míg édesanyja, Liana az orvosi szakma mellett úgy érezte, több színre van szüksége, ezért kezdett el alkotni.

Tamás Réka

2022. február 17., 00:142022. február 17., 00:14

Silvia építészmérnöknek tanult Temesváron, majd a mesteri képzést Stockholmban végezte. Hazatérése után saját építészmérnök-irodát alapított, ott tevékenykedik naponta. Ő alkotta a világító berendezéseket Temesvár központjában, valamint az ő munkája a temesvári Forradalmi Emlékmű megvilágítása is.
– A festés számomra egy kísérlet, kísérletezek a vágásokkal, a fényekkel, többféle anyag kombinációjából dolgozom, de leginkább a saját érzéseimmel kísérletezek, hogy azok hogyan vetülnek ki a vászonra – mesélte Silvia, aki hozzátette azt is, hogy amikor fest, egy erőteljes érzelmi állapotba kerül, és ez az intenzitás kerül a vászonra.


Az építészmérnök lánynál előfordult az is, hogy alkotásait úgy hozza létre, hogy ráönti a festéket a vászonra, vagy rádobja egy vizes felületre. Az utóbbi három évben a víz tematikáját tanulmányozta, ahhoz kötötte alkotásait, mert úgy érezte, ez adja meg számára a teljes nyugalmat. Idáig két sorozatot festett: a Kék címűt, amely a vízről, a fényekről és a tengeri világról szól, míg a másik az Emberi test címet kapta, és testhelyzeteken szemlélteti az érzelmeket.


Édesanyja, Tripșa Liana orvosként dolgozik Temesváron. Kamaszkorában mutatkozott meg a rajz, a színek és a festészet iránti szenvedélye, és az egyetemen el is kezdett festeni.
– Több színre volt szükségem az életemben a szakmám mellett, és ezt megadta a festészet számomra – mondta, majd hozzáfűzte, hogy autodidakta módon tanult meg festeni, majd idővel beiratkozott festőosztályba is, és tanfolyamokat is végzett. Emellett tagja vagyok a temesvári Képzőművészek Romul Ladea Egyesületének is – tudtuk meg.


Liana többnyire absztrakt tájakat mutat be, amelyek akrilfestékkel készültek. Most csatlakozott lánya kiállításához, de már volt saját kiállítása is a Ştefan Jager Múzeumban, Zsombolyán. A kiállítást Baubec Izzet romántanár és Koszta Ervin rajztanár nyitják meg. Verset mondanak Puskás Cynthia és Bándi Blanka, közreműködik az Anatoly kvintett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés