
A közelmúltban három különböző ország kutató eszköze érkezett a Marsra, illetve Mars körüli pályára.
2021. február 22., 00:092021. február 22., 00:09
Figyelembe véve az előbb felsorolt tényeket, joggal állíthatjuk, hogy 2021 februárja történelmi korszak az űrkutatásban. Az arab űrszonda feladata a bolygó atmoszférájának a feltérképezése lesz, nagyjából húsz kilométer magasságban keringhet majd a bolygó felszíne felett és feladatát két évesre tervezték, de akár 2025-ig is gyűjthet adatokat az égitestről. A kínai küldetés ennél komplexebb, amennyiben a bolygó körül keringő műhold egy leszálló egységet is magába foglal, amit majd május végén juttat a Mars felszínére.
A három küldetés közül a harmadik, a NASA programjában szereplő Perseverance feladatköre a legösszetettebb. 2020. július 30-án indították útjára, és összesen 471 millió km utat tett meg. A landolás több fázisból állt és kizárólag saját műszereinek használatával valósulhatott meg. A földi irányítás lehetősége teljesen kizárt volt, a fénysebességgel közlekedő rádióhullámok 11 perc 22 másodperc alatt teszik meg a távolságot a Föld és a Mars között. Így, mire a leszállásról küldött első információk a Földre érkeztek, a szonda már a Mars felszínén volt. Amikor a szonda a bolygó légkörébe érkezett, kinyílt egy fékező ejtőernyő, majd amikor a sebesség kb. 350 km/h-ra csökkent, levált a hőpajzs, majd az ernyő is. Innen egy rakéta hajtóművel ellátott „daru” veszi át a leszállás irányítását és helyezi a felszínre a hatkerekű járművet. Ezután a daru szerepet betöltő egység továbbállt, és egy távolabbi helyen lezuhant. Mindez kb. 7 perc alatt zajlott le, amit a szakemberek a „rettegés 7 percének” neveznek, lévén a küldetés kritikus pillanatai, amiről ráadásul csak 11 perces késéssel érkezett az „élő” közvetítés.
A helyszín kiválasztása sem volt véletlen. A 250 méter mély, 49 km széles Jezero-kráter helyén 3,5 milliárd évvel ezelőtt hatalmas tó lehetett, melyet a környékbeli folyók tápláltak. Egy ilyen „folyó” delta torkolatában landolt a Perseverance szonda, aminek fő kutatási célja az egykori (lehetséges) élet jeleinek, illetve a víz valamilyen formájának a feltárása. A holdjármű munkáját egy apró napelemes helikopter is segíti. Ez az apró szerkezet lesz az első légcsavaros repülő jármű Földön kívüli környezetben.
A landolást követő napokban a legfontosabb feladat a műszerek ellenőrzése és fokozatos beüzemelése. Itt említem meg a fedélzeti számítógép adatait: BAE RAD750 sugárzástűrő egykártyás számítógép, a processzor 133 MHz, Ram 128 MB, tárhely 4 GB. Akik valamelyest jártasok az informatikában, biztos azt hiszik, téves adatokat írtam ide, hiszen az egyszerűbb mobil telefonok is sokkal többet tudnak ennél. Akkor a világ egyik legdrágább (közel 3 milliárd USD) járművéből miért spórolták ki a legújabb technológiát? A válasz egyszerű: biztonság. Inkább egy jól bevált, kipróbált készülék, ami biztosítja a hosszú távú aktivitást, mint egy újabb fejlesztésű technológia, aminek bizonytalan a tartós működése. És ha már a műszaki adatoknál tartunk, említsük meg a marsjáró méreteit: 3 m hosszú, 2,7 m széles, 2,2 m magas, 1025 kg tömegű, plutónium alapú mini atomreaktor szolgálja az energiát, ami több éven át biztosítja a készülék tevékenységét.
A Perseverance, vagy becézve Percy egyik különleges feladata a kőzetminta gyűjtése, amit viszont elődeitől eltérően nem helyben elemez, hanem földi, jól felszerelt laboratóriumokban fognak kiértékelni. Hogy mikor és hogyan kerülnek a minták a Földre, még nem tisztázott, egyelőre csak „dobozolják” arany bevonatú hengerekbe, megjelölik a helyszínt és majd 2030 táján egy másik küldetés keretében gyűjtik be. Egy másik kísérlet az oxigén előállítása a légkörben található széndioxidból. Bár a műszerek nem igényelnek oxigént, a kísérlet távlatokba mutat, amikor emberek látogatnak majd a Marsra.
Végül egy érdekesség. Mint tudjuk, a szomszéd bolygón már évek óta ember alkotta tudományos eszközök működnek. Egyik ilyen szerkezet az InSight, amelynek érzékeny szeizmométerével a Perseverance hőpajzsának és rakéta motoros „darujának” becsapódási rengéseit mérhették.
Ami pedig a földi észlelő és irányító csapatot illeti, munkaidejét teljesen át kell alakítsa legalább a következő két évre, amire a marsjárót tervezték.
Az biztos, hogy a közeljövőben még sokat fogunk hallani a vörös bolygóról az űrszondák kapcsán.
Koszta Zoltán
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!