Állatmentő szolgálat indul

Bukarest főpolgármesteri hivatala elfogadott egy több szakaszos intézkedési tervet a főváros területén élő kutyák, macskák, valamint más háziállatok nyilvántartására és védelmére vonatkozóan.

Székely Hírmondó

2019. november 26., 08:002019. november 26., 08:00

Az állatvédelmi szakhatósággal (ASPA) közösen két év alatt elkészítik a lakosság tulajdonában, gondozásában lévő kutyák, macskák stb. jegyzékét. Az elektronikus levélben is beküldhető adatlapokon az állatok életkorát, fajtáját, nemét kell feltüntetni, valamint a védőoltásokra és ivartalanításokra vonatkozó adatokat. Az összeírás második szakaszában az illetékesek a terepen is ellenőrzik az adattárat, illetve annak jelentős részét. Alkalmazzák a kutyatartásra vonatkozó törvényes előírásokat, bírságolják a be nem jelentett vagy nem ivartalanított ebek gazdáit.

Jövő hónaptól a fővárosban a SMURD-hoz hasonlítható rohammentő szolgálat indul kizárólag állatokkal történő sürgősségi esetek megoldására. Az állatmentő kezdetben két járművel fog rendelkezni, állatorvosok, asszisztensek és önkéntesek teljesítenek majd szolgálatot. Munkakörük kiterjed olyan beavatkozásokra is, amikor utcán, köztéren megsérült állatokról érkezik lakossági bejelentés. A bukaresti önkormányzat és az állatvédelmi szakhatóság azt javasolja, az "állati" rohammentő szolgálatot terjesszék ki országos jellegűre. Érveléseikben a Hargita megyei Parajd közelében nemrég történt esetre emlékeztetnek, ott ugyanis az országúton személyautóval ütközött egy medve, amely súlyosan megsérült, és csaknem húsz órát hagyták a helyszínen szenvedni, miközben több hatóság és intézmény egymásra hárította a felelősséget. A következményektől tartva, az állatorvosok nem merték végleg elaltatni, a vadászok nem merték lelőni.

(bl)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust