Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. január 31., 00:082022. január 31., 00:08
A vécének is van világnapja. Én is csak most tudtam meg a világháló jóvoltából, s felette elcsodálkoztam, hogy mindezidáig erre nem figyeltünk fel, holott 2001 óta vált ilyen emlékezetessé. Nem merem leírni, hogy ünneplik ezt a napot, de azért érdemes néhány mondatban kitérni erre a mindannyiunk számára kiemelkedően fontos ügyre.
Addig senki számot nem vet eme alkalmatosság felette szükséges voltáról, amíg kutyaszorítóba nem került. Ha netán fenntartásai vannak ezzel kapcsolatosan, kételkedik e házbeli alkalmatosság elidegeníthetetlen fontosságában, az üljön fel mondjuk a tengerpartra suhanó és onnan visszatérő gyorsvonatra, és az út közepén pillantson be – a szag után igazodva – a vécébe. Még akkor is elmegy a kedve a használatától, ha már kibírhatatlan helyzetbe is került. Legalábbis egy nyári utazás a vonat első osztályán arról győzött meg, ha mégis vonatra kell szállnod, előtte egy nappal ne egyél, ne igyál, hátha kibírod azt a pár órát.
Egyébként milyen előnyben voltak, esetleg vannak azok, akik az egy- vagy kétbotos „illemhelyre” esküsznek. Innen hosszú út vezetett a mostanság, persze, a gazdagok körében divatossá váló „dizájnos” illemhelyek megjelenéséig, az aranyozott ülőkékig, a vécékagylóra helyezett bárasztalokig, el egészen a színaranyból készültig, amelyet persze használat előtt elloptak. Az is érdekes, hogy működik, létezik a WTO, azaz a Toilett Világszervezet, amely 2001 óta november 15-ét nevezte ki a vécé világnapjának. Persze, azért el lehet gondolkozni azon is, hogy a roppant köznapinak tűnő dolog, tárgy, háztartási eszköz, pisilő, vizelde hogyan is juthatott ilyen magasságokba.
Közismert, hogy már az ókorban nagy becsben tartották az ilyen alkotásokat, ma is például nagy látványosságnak számít Bécsben, a Schönbrunn-palotában, s akit érdekel, utánanézhet, mire is képes az emberi találékonyság, ha jól meg is fizetik. Mert nem hiszem, aprópénzbe került az aranytoalett, a csókvizelde, az élménypiszoár, a csókos szájat formázó vizelde, az élőhalas akváriumvécé, az okosvécé, amelyben telefontöltő, higiéniai automata szerepel, a petpalackos pottyantó, az intelligens feketegömb-vécé, a fűthető japán élménytoalett, amely vízsugárral masszíroz is... Vagy milyen lehet az 1,28 millió euró-értékű, gyémánttal kirakott kínai megkönnyebbülési hely?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!