Aki magyar, velünk tart!

Másnap délután három órára pedig demonstrációt hirdettek a budapesti Bem-szobornál. Október 23-án a rádió és a legnagyobb példányszámú napilap, a Szabad Föld is hírt adott az eseményről, mint a magyar diákok lengyelbarát rokonszenvtüntetéséről. A lap vezércikkében – némileg finomítva – a 16 pontot is közölte, valamint a Magyar Írószövetség közleményét, amelyben üdvözölte a lengyelországi változásokat. Közben a 16 pontot diákok hordták szét az ország egyetemein és főiskoláin, számos szervezet jelezte csatlakozási szándékát.

Heves viták után Magyar Dolgozók Pártja elhatározta, betiltja a tüntetést, de nem ad ki tűzparancsot és ezt délben a rádióban is bemondták.

Késő volt, a kommunista vezetésnek be kellett látni, az eseményeket már nem lehet megállítani. Inkább meghátrált: visszavonta a tiltást, megerősítette az ÁVH-s őrséget Budapest stratégiai pontjain. A párt emellett felhívta tagszervezeteit, hogy vegyenek részt a demonstráción és próbálják kézben tartani.

Az egyetemisták fél háromkor indultak a Műegyetemtől, háromra értek Petőfi szobrához a Március 15. térre, itt már 10-15 ezer ember dörögte a refrént az ifjú Sinkovits Imrével: "A magyarok istenére/Esküszünk,/Esküszünk, hogy rabok tovább/Nem leszünk!"

Felolvasták a 16 pontot, majd a Kossuth Lajos utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Nagykörút – Margit híd útvonalon érkeztek meg a Bem-szoborhoz. Útközben a délelőtti munkából hazatérő munkások tömegei csatlakoztak hozzájuk, egyszerű járókelők, akiket elsodort a pillanat. Budára már mintegy 50 ezres tömeg érkezett.

Az emberek szélesre tárt ablakokon kihajolva integettek, magyar zászlókat tűztek ki, kivágták belőlük a gyűlölt Rákosi-címert, ezzel megszületett a forradalom jelképe.

Zengett a belváros:

• „Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt, kéz a kézbe!”
• „Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!”
• „Függetlenség, szabadság!”
• „Aki Magyar, velünk tart!”
• „Munkás-paraszt gyerekek, együtt megyünk veletek!”
• „Ruszkik haza, ruszkik haza!”
• „Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!”
• „Szabadságra szavazunk, Kossuth-címert akarunk!”
• „Szovjet sereg menjen haza, Sztálin-szobrot vigye haza!”

A Bem téren Sinkovits ismét a Nemzeti Dalt szavalta, a diákok megismételték 16 pontba szedett követeléseiket, Veres Péter, az Írószövetség elnöke pedig felolvasta a szervezet kiáltványát. A tömeg percről-percre nőtt, sok katona is csatlakozott, letépték egyenruhájukról a vörös csillagot. A Bem térről már körülbelül 200 ezer ember indult Pestre.

Kora este, 17-18 óra körül érkeztek a Parlament elé, ahol százezrek követelték Nagy Imrét. Ő végül 21 órakor jelent meg az Országház erkélyén: rutinszerűen az „Elvtársak! ” megszólítással kezdett, mire a tömeg felhördült. „Barátaim! ” – folytatta a politikus. Egy másik csoport a Városligetbe ment, este tíz órára nagy nehezen ledöntötte Sztálin óriási szobrát – darabokra szedték, fejét a Blaha Lujza térre vitték és egy zsákutca-táblát akasztottak rá.

A harmadik csoport pedig a rádió épületéhez tartott, hogy beolvastassa a demonstrálók követeléseit.

Az éterben azonban este 8-kor Gerő Ernő szólalt meg, aki nacionalista, soviniszta tüntetésről beszélt, elzárkózott minden követeléstől, és önmagát nevezte a reformok letéteményesének, kemény megtorlást helyezett kilátásba. Ezzel pedig elszabadult a pokol.

Az épület őrzésére kirendelt katonák megpróbálták feloszlatni a többezres tömeget, majd kompromisszumot ajánlottak. Kiküldtek egy közvetítőkocsit, hogy akkor legyen, olvassák be, amit akarnak. Csakhogy ez átverés volt, a berendezés nem működött.

Az első lövés tíz óra körül dördült el, addigra a tüntetőknél is megjelentek a fegyverek, az ellenük kirendelt katonák egy része is „átállt”: letépte magáról a vörös csillagot, szétosztotta fegyvereit.

Megkezdődött a Bródy Sándor utcai épület ostroma, Budapesten kitört a forradalom.

Az MDP Központi vezetősége az éjszakai hírek alapján szovjet segítséget kért, a Vörös Hadsereg alakulatai október 24-én hajnalban bevonultak Budapestre, és több ponton összecsaptak a felkelőkkel.

(24.hu)