Aggódnak a gazdák

Aggódnak a háromszéki gazdák, hiszen rohamosan közeledik a termények betakarításának ideje, és nem tudják, miként tudnak napszámosokat foglalkoztatni a járványügyi óvintézkedések miatt.

Kovács Zsolt

2020. augusztus 05., 00:232020. augusztus 05., 00:23

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője emlékeztetett: a háromszéki gazdák nem találnak helyi munkaerőt, ezért évek óta a moldvai megyékből szerződtetnek napszámosokat, akiknek szállást, étkezést és napi díjat biztosítanak. Gond az, hogy idén, a járványügyi óvintézkedések miatt, nem tudni, miként lehet megoldani a más megyékből érkező napszámos csoportok elszállásolását és étkeztetését, hívta fel a figyelmet Könczei Csaba. A háromszéki agrárhivatal vezetője szerint augusztus közepén kezdik az újkrumpli kiszedését, és a mezőgazdasági napszámos szezon két hónapig tart. Az elmúlt években az idénymunkásokat közös hálóban szállásolták el, harminc–negyven ember aludt egy teremben, az étkezés, a tisztálkodás szintén közös helyiségekben zajlott. Idén mindez nem lehetséges a járvány miatt.

Maszkban kell dolgozni

Ami biztos, hogy a terményt ki kell szedni, ehhez szükség van a napszámosokra, és a járványügyi intézkedéseket is be kell tartani. Ezeket összeegyeztetni viszont kihívás, ezért keresik a megoldásokat, mondta Könczei, aki a problémáról értesítette a mezőgazdasági minisztériumot, és kérte, hogy javasoljanak megoldást. Várhatóan a Kovászna Megyei Közrendészeti Hatóság ülésén is napirendre tűzik a kérdést.

A napszámos törvény értelmében az idénymunkásoknak minden reggel munkavédelmi eligazítást kell tartani, akkor figyelmeztetik a munkásokat a megfelelő távolság betartására, emellett biztosítanak védőmaszkot és kézfertőtlenítőt, így munkavégzés közben be lehet tartani a járványügyi szabályokat. A csoportos szállításra az elszállásolásra és étkeztetésre kell megoldást találni. Könczei Csaba szerint a gazdák egy része elkezdte a nagy hálóterek leválasztását, hogy egy kisebb térbe kevesebb napszámost tudjanak elszállásolni.

Egyszerűsödött nyilvántartás

Könnyítés a gazdáknak, hogy múlt héttől egyszerűsödött a napszámosok nyilvántartása, hiszen egy telefonos alkalmazásba kell bevezetni az idénymunkások adatait, ezáltal egyszerűsödik az ügyintézés, mutatott rá Ördög Lajos. A Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetője szerint ma már mindenkinek van okostelefonja, így az arra letöltött applikációba a munkaadók bevezetik az idénymunkások napszámos nevét és személyi számát, majd feltöltik a rendszerbe. Eddig csak papíron lehetett vezetni a regisztert, amit minden hónap elején le kellet adni a munkafelügyelőségnél, ahol bevezették az adatokat a rendszerbe. Az új megoldás mindenkinek kényelmesebb: a gazdáknak azonnal visszajelez, ha tévesen vezetnek be egy személyi számot, vagy ha a napszámos foglalkoztatása során túllépték a megengedett óraszámot, így elkerülhetik a büntetést. Másrészről a munkafelügyelőség is naprakészen tudja követni a nyilvántartásokat, mondta Ördög.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés