
Mobil oltócsapatok fogják segíteni a tanügyi alkalmazottak koronavírus elleni immunizálását - jelentette ki kedden a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.
2021. február 17., 08:072021. február 17., 08:07
Valeriu Gheorghiţă elmondta, a bölcsődék, óvodák teljes személyzete, illetve az iskolákban és egyetemeken oktató tanárok elsőbbséget fognak élvezni az oltókampány során. A tanügyi alkalmazottak beoltásának pontos forgatókönyve még nem készült el, a tervek szerint azonban ezt mobil oltócsapatok végzik majd, és a közoktatásban dolgozók számára a megyei pedagógusok házában, a felsőoktatásban dolgozók számára pedig az egyetemeken alakítanak ki oltóközpontokat.
Becslések szerint március 1-jén kezdik el a tanügyi dolgozók elsőbbségi oltását - nyomatékosította a szakember, aki szerint eddig mintegy 30 ezer tanügyi alkalmazott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát és több mint 120 ezren regisztráltak az oltásra.
A CNCAV elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, mérlegelik annak a lehetőségét, hogy az oltóanyagok szétosztásakor előnyben részesüljenek azok a megyék, amelyekben az országos átlagnál jelentősen nagyobb számú új megbetegedést jegyeznek. Ezt a lehetőséget az országos oltási stratégia is előírja, pontos alkalmazási kritériumait azonban még ki kell dolgozni - tette hozzá.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!