A tánc örök

Mondják, írják, hogy a tánc a legősibb kifejezése az örömnek, bánatnak. Lehet, még értelmes szó nem hagyta el emberi ősünk száját, de ahhoz kétség nem férhet, hogy már táncolni tudott. Mert táncolnia kellett minden bizonnyal. Leírták, hogy a nagy vadászatok előtt a tűz körül eltáncolták a bekövetkező eseményt, s talán ilyen alkalommal tisztázták is, kinek milyen szerep jut.

Persze, badarságnak tűnhet, hogy éppen most jut eszembe ilyesmiről beszélni, amikor egy egészen más alkalom késztetett a tánccal kapcsolatos gondolatok rögzítésére. Azt már közhírré tették, hogy Háromszék talán legavatottabb táncosa, táncmestere nemrég töltötte be a nyolcvanadik évét, s nagyon megtisztelő módon akarták ezt megünnepelni közeli és távolabbi volt munkatársai, valamikori táncosai, barátai, rokonai.

Vékony legényként érkezett erre a vidékre sok-sok évvel ezelőtt, s bizony irányításával, segítségével erőteljesre izmosodott a néptánc-mozgalom, és tényleg nincs ennek a jelenségnek porcikája, amely valamilyen formában, szorosan vagy tágabban ne kötődnék a mester nevéhez. Mestert írok, nem azért, mert általában így szólítják a táncosok, hanem azért is, mert ő tényleg mestere a táncolásnak és a táncoltatásnak. Nekem volt szerencsém évtizedekkel ezelőtt az ő keze alatt táncolni, s most a születésnapi ünnepség levezetésére – ki tudja, miért – engem kértek fel. Hát igen, Jánosi Jóska betöltötte a nyolcvanadik életévét.

A Háromszék Táncstúdiót megtöltő közönség leginkább szakmabeli volt, s akik szóltak, hisz ilyenkor szólni illik a magunk és mások nevében is, azt hangsúlyozták, ami mindennél fontosabb: az emberségét, a bölcsességét, az elkötelezettségét, s ezek után már könnyebb volt emlegetni a tánctudását, az elméleti és gyakorlati felkészültségét, a szakkönyveit, a rangos együtteseknél vállalt szerepeit, s nem feleslegesen hangzott el az sem, hogy vidékünkön ő a tánctudomány legavatottabb és legbeavatottabb művelője. Sok van még a fiókban, ezt mondta, s bizonyára lesznek még könyvek is ebből a sokból. Ahogyan Őt körülvették volt és mai táncosok, mutatja, sokat kaptak, de még sokat is várnak Tőle. Még akkor is, ha immár nyolc évtized nyomja Jánosi József vállát.