A szakoktatás nyelvéről

Apáczai Csere Jánost szoktuk segítségül hívni, ha a magyar nyelvű szakoktatás ügyét akarjuk hangsúlyozni, felpártolni. Lehet, ez a „felpártolás” szó kissé nyakatekertnek tűnik, de ha utánagondolunk, rájöhetünk, hogy bizony sokszor tényleg pártolni kellett azokat, akik anyanyelven merték és akarták tanítani a szaktárgyakat, a szakmákat. A közelmúltba, a múlt század ötvenes éveibe visszakanyarodva keserűen idézzük fel, hogy bizony egyik napról a másikra, pontosabban a nyári vakáció végétől az új tanév kezdetéig minden a feje tetejére állt: a szakiskolások meglepődve vették tudomásul, hogy mestereik, mérnökeik, akik addig magyarul okították, most románul szólaltak meg, s közölték, hogy a kalapács ezután nem kalapács, a gereblye nem gereblye. Ezzel megkezdődött a nehéz, bejárhatatlan út, a felemás oktatás.

Magam is szembementem ezzel a kényszerhelyzettel: a szövetkezeti iskolában az egyik csíki kislány szemét is behunyva ismételgette az egyszerű szakmai kifejezéseket, s halvány sejtelme sem volt arról, mit is jelentenek. Akadtak azért jó példák is. A valamikori, nagyon sikeres faipari szakiskolai osztályokban tanító mesterek és mérnökök minden veszélyt vállalva magyar nyelven tanították a mesterségek titkait. A textiliskolában történelmet tanító kolléga azt kérdezte tőlem, vajon baj lesz-e, ha ő a román történelmet magyarul adja elő? Ez történt, s vele nem történt semmi, még a megyei pártbizottság „szakos” titkára sem fújta le, mikor tudomást szerzett erről a „merészségről.” Persze, a nagy fordulatnak kellett eljönnie, hogy minden szakmunkásképzőben az anyanyelv azonnal elfoglalja az őt megillető helyet.

Nos, ezért tartom furcsának az RMDSZ volt elnökének pár héttel ezelőtti kijelentését, miszerint 1994-ig a szakoktatás csak román nyelven történhetett, s hogy minden településen kötelező volt román osztályt létrehozni. Ám 1996-ban kormányra léptek, hangsúlyozta, s már nem kellett kötelező módon román tannyelvű iskolákat működtetni, és „mostantól a szakiskolákban is működhetett magyar nyelvű oktatás.” Én 1991-ben tértem vissza az oktatásba, egyenesen szakmunkásképzőbe, s ott minden szaktárgyat magyarul tanítottak 1990 elejétől.

Az más kérdés, hogy a magyar nyelvű szakkönyvek hiánya roppantul megnehezítette a szaktárgyakat oktatók munkáját. Hol román szakkönyvből fordítottak magyarra, hol a magyarországiakat idomították a hazai követelményekhez. Magam is időnként segítettem a nyelvi buktatókon átjutni, de magyarul folyt az oktatás, s nem az RMDSZ kormányra kerülésétől, hanem jóval korábban.
Amiért mindezt most szóvá teszem, annak évtizedek óta felemlegetett oka van: a magyar nyelvű szakkönyvek hiánya. Ezt még a „rendes” tankönyveknél is nehezebb orvosolni, elsősorban anyagiak miatt. Méltányoljuk hát a mesterek, mérnökök erőfeszítéseit, mert elsősorban ők a megmondhatói, milyen nehéz anyanyelven megtanítani olyan fogalmakat, amelyeknek ismerete elengedhetetlenül fontos.