A román lapok a szociáldemokraták megbüntetését látják Johannis fölényes győzelmében

A bukaresti lapok szerint nem Klaus Johannis államfő győzött, hanem az utóbbi három évben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) populista politikája szenvedett megsemmisítő vereséget az elnökválasztáson.

Székely Hírmondó

2019. november 25., 13:482019. november 25., 13:48

A liberális Adevărul hasábjain hétfőn megjelent elemzésében Mircea Morariu erkölcsi jelentőséget tulajdonít annak, hogy Johannis kétszer annyi szavazatot kapott, mint szociáldemokrata ellenfele, Viorica Dancila, a PSD elnöke. Szerinte ez azt jelzi, hogy a románok nem hagyták megvesztegetni magukat. Úgy értékelte: az elítélt Liviu Dragnea kezére került PSD, a 2016-os parlamenti választások után bér- és nyugdíjemelésekkel próbálta elfogadtatni a románokkal az igazságszolgáltatás bedarálását, a teljes államapparátus elfoglalását, a választók azonban megleckéztették azokat, akik "törvénytelen háborút indítottak saját népük ellen".

A jobboldali G4Media.ro portál főszerkesztője, Dan Tapalagă szerint a románok a szabad világhoz és Európához tartozás jogát védték meg, és azon eltökéltségük "mentette meg" őket, amellyel az utcai tüntetéseken és a szavazófülkében is kiálltak az 1989-ben visszaszerzett jogaikért. Szerinte a románok tüntetőleg hátat fordítottak annak a pártnak, amely az utóbbi években felforgatta az országot, most viszont nagy a kockázata, hogy az újraválasztott elnök "uralkodóként" fog viselkedni, hiszen minden hatalom - a kormány és a parlament is - az ölébe hullott.

Cătalin Tolontan, a Libertatea című bulvárlap vezércikkírója is arra a felelősségre figyelmeztet, amely most a jobboldal vállát nyomja, hiszen szerinte nehéz lesz ígéretei szintjére emelkednie. A szerző rámutatott: a jobboldal sosem volt képes Romániában több cikluson keresztül megtartani a kormányzást, mert nem volt elég hatékony, mindig csalódást okozott.

A Digi 24 hírtelevízió által megszólaltatott Cristian Tudor Popescu publicista úgy értékelte: érettebbé váltak a román választók, "tapasztalatra tettek szert a szavazás mesterségében". Szerinte a PSD szavazásellenes párt, a "sekély vizet szereti", vagyis csak akkor ér el jó eredményt, ha alacsony a részvétel, mert saját, a szociális gondoskodásra szoruló, a szegénység fogságban tartott táborát mindig ki tudta hajtani az urnákhoz. Ezért "reménykeltőnek" nevezte, hogy a hideggel és a távolmaradásra biztató PSD-s "manipulációval" is dacolva sokan elmentek

A PSD-hez közel álló Cotidianul vezércikkírója, Cornel Nistorescu titkosszolgálati beavatkozást sejt az eredmény mögött: szerinte a romániai elnökválasztás az Európai Unió döntéshozói és a titkosszolgálatok által hosszú ideje előkészített "művelet" volt. Azt írta: ezek az erők régóta dolgoztak azon, hogy az üzleti nyereség külföldre menekítését akadályozó PSD-t lejárassák, és eltávolítsák az útból azokat, akik akadályozzák számításaikat. "A többség persze azt hiszi, hogy a demokrácia megerősítéséhez járult hozzá szavazatával, anélkül, hogy megértené: tálcán kínálja fel a Nyugatnak országa nyersanyagait és szürkeállományát" - írta Nistorescu.

A Deutsche Welle román adásának honlapján Petre Iancu az új, nyugati, modern Románia, egy "újjászülető állam" elsöprő győzelmeként üdvözölte a választás eredményét. A szerző a hazugságok bajnokának, hamis illúziók letéteményesének nevezte a PSD-t, amely lerombolta a demokrácia intézményrendszerét, lehetővé téve, hogy egy bűnözői csoport kirabolja az államot. A külföldre űzött románok részvételi rekordjukkal csattanós választ adtak az elszenvedett megaláztatásra, a választás eredménye pedig azt jelzi, hogy az országnak gyökeres változásra van szüksége. "Ha viszont Klaus Johannis rápihen a győzelemre, az sokba fog kerülni, a számlát pedig ismét a román népnek kell majd megfizetnie" - vélekedett a Deutsche Welle publicistája.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust